2024.03.25. 05:57
A zöldbuszok első kilenc hónapjának nyomába eredtünk Győrben - szavazás, videó
Tavaly június vége óta 13, tisztán elektromos hajtású autóbusz segíti Győr közlekedését. A 2,1 milliárdos fejlesztéssel a helyi flotta 14,3 százaléka újult meg. A szén-monoxid-kibocsátás körülbelül 1000 tonnával lehet kevesebb évente a 13 e-busszal

A győri zöldbuszok többsége a Révai utcai végállomásról indul útnak. Ezekkel a járművekkel a belvárosi utcák, a sűrűn lakott városrészek, valamint a lakóparkok környezet- és zajterhelése csökken. Fotó: Rákóczy Ádám
- A 91 darabos állományból 13 buszt cserélt le a közlekedési vállalat, a győri buszpark átlag- életkora pedig 12,9 évről 9,8 évre csökkent.
- A BYD K9UD típusú, Komáromban gyártott e-buszok óránként és kilométerenként körülbelül egy kilowatt energiát fogyasztanak – ez függ a terepviszonyoktól is, ami más magyar nagyvárosokhoz képest Győrben könnyűnek mondható –, így egyetlen töltéssel több mint 200 kilométert tesznek meg.
- A zöldbuszok első kilenc hónapjáról a Volánbusz sajtóosztályát és Zátonyi Gergely győri buszszakírót kérdeztük.
Napi 320–350 kilométer tervezhető velük
„A győri e-buszok tavaly június 27-től fokozatosan álltak forgalomba, tavaly év végéig összesen 496.304 kilométer futásteljesítményt értek el. A hat hónapos »fenntartási« időszakban napi 199 kilométeren, az elmúlt három hónapban pedig már naponta átlagosan 210 kilométeren szállították a győri utasokat” – kezdte a Volánbusz Kommunikációs Igazgatósága.
„Az egy töltéssel megtehető távolság számos műszaki és környezeti tényezőtől függ. A győri e-buszok átlagosan 43 százalékos akkutelítettséggel érnek vissza a telephelyre. Napi 320–350 kilométer futásteljesítmény tervezhető a BYD-ekkel, a szóban forgó buszok külön-külön már 60 ezer megtett kilométerhezhez közelítenek” – közölte a Volánbusz.
Szavazás
Korábbi szavazásokÖnnek bejönnek az e-buszok Győrben?
512 tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás fél év alatt
A győri zöldbuszok többnyire a Révai utcai végállomásról indulnak útnak, jellemzően a következő vonalakon: 2, 5–6, 7–17B, 8–8Y, 9–19, 21–21B, 22–22B. „Az említett forgalmi decentrum választásakor szempont volt a forgalmas Révai Miklós utcai végállomás, a belvárosi közterek, a sűrűn lakott városrészek, valamint a lakóparkok környezet- és zajterhelésének csökkentése. Az e-buszok a felsorolt vonalakon közlekedő dízeleket teljesen kiváltották tavaly nyár óta” – tudtuk meg a Volánbusztól.
Az eddigi tapasztalatok alapján a zöldbuszok egy kilométerre vetített üzemanyagköltsége kedvezőbb a dízelbuszokéhoz képest. S ami ennél is sokkal fontosabb adat: tavaly július és december között 512 tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás a kiváltott járművekhez képest Győrben. Ez naponta 2,78 tonnát jelent. Éves szinten 1000 tonna szén-dioxidot körülbelül 12 ezer lombos fa lenne képes megkötni a városban, ahol a közlekedési problémák, a növekvő kocsiszám, a torlódások a 2000-es évek eleje óta egyre nagyobb méreteket öltenek.

Szakmai határok
„Szakmai korlátot a zöldbuszok esetében a befogadóképességük jelenthet. (54 hely van a fedélzeten – a szerk.) Így a jellemzően csuklóskapacitás-igényű vonalakra (a 11-es és a 14-es járat ilyen) e-buszokat vezényelni csak csúcsidőszakon kívül vagy hétvégén lehet. A zöldbuszok hétvégi magasabb kihasználtsága az elektromos jármű darabszám és az elvégzendő feladatok arányából adódik. Így munkanapokon az összes győri busz 16 százalékát adják e-buszok, ami hétvégén 32–37 százalékra is emelkedhet. Az e-járművek teljes üzemidőben (reggel 4 órától 23.50-ig), két műszakban szállítják az utasokat, akár napi 240–260 kilométeres átlagos menetteljesítménnyel” – tudtuk meg a közszolgáltatótól.
Arra a kérdésünkre, hogy a jelenlegi 13 e-buszból álló győri flotta bővülhet-e a jövőben, a következő választ kaptuk: „Társaságunk nyitott újabb elektromos autóbuszokra, amennyiben a győri önkormányzat – mint a közösségi közlekedés megrendelője – pályázati felhívás esetén támogatási szándékát fejezi ki újabb e-buszok beszerzésére.”
Csendesebb buszokon meglepően tágas fülke
„Az e-buszok győri színre lépésével a régi Ikarus 280-asok szinte eltűntek. Ezekből a klasszikus modellekből összesen két darab rója már csak az utakat Győrben. A BYD-k jellegzetes hangját eleinte talán furcsállták az utasok, de ma már szívesen utaznak a Komáromban gyártott, dízelekhez képest jóval csendesebb buszokon, amelyeknek meglepően tágas fülkéje van. Így a sofőröknek nem kell tartaniuk az erős, zavaró napsugárzástól” – értékelte a győri zöldbuszokat Zátonyi Gergely, a gyoribuszok.hu portál szerkesztője.