Tehetséggondozás

2024.02.15. 08:38

Útban a sebészet felé - Sertéstüdőt boncolnak a győri Révai-gimnáziumban - videó, fotók

A győri Révai Miklós Gimnázium különleges tehetséggondozó programmal segíti a természettudományokat kedvelő diákokat. A napokban, a Zöld Vonal Természettudományos Tehetséggondozó Program tanóráján sertéstüdő került a tanulók elé, akik az év során nemcsak kísérleteznek, hanem boncolnak és kutatnak is.

Ollári Gergely

Piukovics Katalin és Takács Rebeka örömmel jelentkezett a programba. Először megilletődve, de bátran végezték a feladatokat.

  • Ottjártunkkor előkerültek a fehér köpenyek. Gondosan sorakozó bonceszközök és közel harminc kilogramm sertéstüdő került egyik pillanatról a másikra az asztalokra. A fiatalok kezdetben csak a szemükkel vizsgálták meg a szerveket, aztán hamar előkerültek a szikék.
  • Ezen a tanórán a sertéstüdővel ismerkednek meg közelebbről. Az iskola a tanév elején indította el a tehetséggondozó programot, ahol a természettudományok kedvelői készülhetnek fel későbbi tanulmányaikra. A Nemzeti Tehetség Program segítségével négymillió forint vissza nem térítendő támogatásban is részesültek.
  • A fiatalok a szerveket megfoghatják a kezükben, közelről láthatják a szöveteket, és megtapinthatják őket. Egymást követik majd a gyakorlatok az évben, a sertés szinte minden részét végigboncoljuk.
  • A révaisok mellett más diákok is részt vehetnek a programban.

A Zöld Vonal Természettudományos Tehetséggondozó Program keretében vásárolt az iskola többek között négy különleges, egyedi sztereomikroszkópot, de a boncolások alapanyagait is ebből fedezik a tanév során.

Tanórán nincs rá idő

– Mintegy harminc gyermek vesz részt a programban. Ők elsősorban természettudományi témákkal ismerkednek meg, de nemcsak az osztályteremben, hanem külső helyszíneken is. Odahaza, környezetükben vízmintákat, adatokat gyűjtenek, növényeket tanulmányoznak. Az iskolán belül a boncolási, mikroszkópi technikákkal is­­merkednek. A program keretében azt kapják meg, amire tan­órákon nincs idő.

Gyakorlatban tanulhatnak, használhatják a különböző bonceszközöket. Emellett a mikroszkópok segítségével is megismerhetik a szerveket. A saját kézzel elvégzett tevékenység az igazi tapasztalat, ez a program legfőbb célja és legfontosabb üzenete – fogalmazott lapunknak Tóth László tanár, a projekt egyik ötletgazdája.

A Gilisztától az éticsigáig

Bacher József, a program másik oktatója szerint izgalmas tanév vár a fiatalokra. A 9–10. évfolyamosok elsősorban mik­roszkópiá­val foglalkoznak, az idősebbek az élettani és anatómiai gyakorlatokban mélyülhetnek el.

– Meghívást kaptunk az ELTE Természettudományi Karára is, ahol az ott zajló kutatómunkákba nyerhettünk betekintést. Egymást követik majd a gyakorlatok az évben, a sertés szinte minden részét végigboncoljuk. Emellett megvizsgáljuk közösen a madarak szervrendszerét, de a gilisztától az éticsigán keresztül az óriáscsótányig számos élőlényen végzünk majd kutatásokat. A gyermekek nagyon szeretik, különösen azért, mert nem tankönyvből tanulnak, hanem személyesen tapasztalják meg az anatómiát – mondta el lapunknak Bacher József.

Kézzelfogható tudás, tehetséggondozás

Kalmár Kamilla, a Révai Miklós Gimnázium 12. évfolyamos diákja orvosi szakra készül, ezért jelentkezett a programba. – Örülök az óráknak, biztos vagyok benne, hogy könnyebb lesz számomra a felkészülés az egyetemre. Sok mindent tanulunk, a boncolás azért is jó, mert az iskolai tanórákon általában erre nincs lehetőségünk. Itt viszont mindent kipróbálhatunk, saját kezünkkel végezhetünk gyakorlatokat – fogalmazott a fiatal lány.

Kadlecsik Roland is osztja diáktársa véleményét, ő szívsebészként képzeli majd el a jövőjét. – Mindenképpen orvosi egyetemre szeretnék bekerülni. Ezeken az órákon mélyebb és nagyobb tapasztalatot tudunk szerezni, a szerveket megfoghatjuk a kezünkben, közelről láthatjuk a szöveteket, és megtapinthatjuk őket. Hasznosak a tankönyvi ábrák is, de a gyakorlat teljesen más. Itt olyan tudást szerezhetünk, amit további tanulmányaink során tudunk majd kamatoztatni – mesélte el lapunknak. A programban nemcsak a révais diákok vehetnek részt, hanem a győri és Győr környéki intézmények tehetséges fiataljai is.

Tehetséggondozás magasfokon - Mintegy 30 diák vesz részt a programban. Fotók: Rákóczy Ádám

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában