Édes élet

2024.02.19. 18:20

Keserédes áremelés - Drágább lesz a süti és a fagyi: a cukrászdák a forgalom további csökkenésére számítanak Győr-Moson-Sopronban

A hazai vendéglátóhelyek sok nehézséggel küzdöttek meg az elmúlt évek során. Megcsappant a forgalmuk, 10–20 százalékuknak be is kellett zárni. Kényszerű az áremelés, térségünk cukrászdáit kérdeztük.

Schuller Vivien Csenge

A győri Bécsi kávéház ettől a hónaptól kénytelen magasabb áron adni a süteményeket és a fagylaltot.

Legfőbb indokuk erre, hogy megemelkedtek a költségeik, illetve szeretnék növelni a dolgozóik bérét is. Az alapanyaggyártók drágábban adják a termékeiket, köztük a vajat, a tejet és a csokoládét. Mindezek mellett fizetniük kell az elszabadult közüzemi díjakat, a számláikat, bérleti díjakat is. A kiadások miatt az üzletben a tavalyi árakhoz képest 10 százalékos áremelés várható. Bint Dóra tulajdonos lapunknak hangsúlyozta: idén egy gombóc fagylalt előreláthatóan 600–650 forintba fog kerülni.

Nem könnyű most cukrásznak lenni 

– Van egy mondás, miszerint a cukorkakereskedők válságban is jól élnek, mert kell a boldogsághormon az embereknek. Bár a törzsvendégeink visszajárnak, már nem naponta, csak hetente egyszer, és akkor sem három gombóc fagylaltot vesznek, csak egyet vagy kettőt. Szeretnénk számukra valami kedvezményt adni, erről még ötletelünk. Számítok forgalomcsökkenésre, de bízom benne, hogy a hamarosan negyvenedik évét betöltő kávéház sikeresen veszi a nehézségeket is – fogalmazott Bint Dóra, a győri Bécsi kávéház tulajdonosa. 

DSC_2010
A győri Bécsi kávéházban is számítanak a forgalomcsökkenésre, de bíznak abban, hogy a hamarosan 40. évét betöltő vendéglátóhely sikeresen veszi az akadályokat. Képünkön a kávéház munkatársa, Samu Hortenzia. Fotó: Rákóczy Ádám

Elmondta azt is, hogy egy akció keretében a február 29-ig leelőlegezett esküvői megrendeléseket a tavalyi áron vállalják, majd csak márciustól várható áremelés. 

Szinten tartják az áraikat 

Nem gondoljuk, hogy a forgalmunkban változás lenne, bízunk benne, hogy idén nyáron is roskadásig lesz az utca. Az biztos, hogy felkészültebbek leszünk

– nyilatkozta lapunknak Horváth Norbert, a szintén győri Édes’N cukrászda tulajdonosa. Az üzlet újranyitásra készül. Ezen a napon vendégváró akciókkal, a gyerekeknek a fagylalt mellé ajándékkal készülnek, amely egész nyáron elérhető lesz. 

Az új tulajdonos, Pápai­né Domokos Kiara kiemelte: továbbra is odafigyelnek az ár-érték arányra. A süteményeik nem kerülnek majd 1200 forintnál többe. Várnak még a beszállítók árajánlatára is, de remélik, hogy nem kell drasztikusan megnövelni a termékeik árát. 

Fagylaltot március 1-jétől árusítanak, kezdetben a tavalyi 550 forintos áron, ez később fog emelkedni 600–650 forintra. 

Átalakult szokások 

– Egy éve emeltem utoljára árakat, ami a nyersanyagok árának növekedése miatt vált szükségessé. Sajnos azóta tovább drágult a liszt, a tej, az olaj és egyéb szükséges termékek, viszont a sütemények, torták árában ezt nem tudjuk érvényesíteni, mert elvesztenénk a vásárlókat – hangsúlyozta érdeklődésünkre Tukovics Antal cukrász, aki szerint egyébként is jelentősen átalakultak a fogyasztói szokások.

A Covid óta jelentősen csökkent a forgalom, a sütemények árát nem tudjuk növelni, holott az alapanyagok ára emelkedik – hangsúlyozta Tukovics Antal mosonmagyaróvári cukrászmester. Fotó: Kerekes István

A mosonmagyaróvári cukrászmester szerint a járvány előtti időkhöz képest 60–70 százalékkal esett vissza a forgalom. Így két műhely helyett egyben dolgozik, ma már csak két munkatárssal. 

Korábban az sem volt jellemző, hogy egy tortára árajánlatot kérjenek, ahogy az sem, hogy a megrendelt süteményért nem jönnek végül el

– összegezte tapasztalatait lapunknak a cukrászmester. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában