Széchenyi-egyetem

2023.09.08. 18:22

Tanévnyitó az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon: tejkutató intézettel bővül a Széchenyi István Egyetem

A Széchenyi István Egyetem tejkutató intézetének és szakképzési központjának ad otthont a jövőben a volt tejkísérleti állomás, amelynek jelképes kulcsátadása az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar szeptember 8-i tanévnyitójának kiemelkedő pillanata volt. Az eseményt dr. Szalka Évának, a több mint kétszáz éves múltra visszatekintő mosonmagyaróvári agrárképzés nemrégiben leköszönt első női dékánjának búcsúztatása, valamint a díszdiplomások köszöntése és az elsőévesek eskütétele tette még ünnepibbé.

Széchenyi Egyetem

Az ünnepségen megtelt a mosonmagyaróvári campus B épületének aulája. (Fotó: Adorján András)

„A Széchenyi István Egyetem idén minden eddigi felvételi rekordot megdöntött, és karunkon is 43 százalékkal több fiatal kezdte meg tanulmányait, mint tavaly. A bővülést még értékesebbé teszi, hogy képzéseink ponthatárai nem csökkentek, sőt sok esetben nőttek is. Örömteli az is, hogy az új tanévtől a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium.

A mosonmagyaróvári tejkutató intézet az egyetem stratégiai céljait szolgálja a jövőben. (Fotó: Adorján András)

Képzési kínálatunk modernizálásával a fenntarthatóság, a korszerű élelmiszer-technológiák, a precíziós gazdálkodás és a digitalizáció került fókuszba, amelynek révén hallgatóinknak értékes diplomát, hazánknak pedig felkészült szakembereket adunk”  – fogalmazott dr. Tóth Tamás, a mosonmagyaróvári kar új dékánja a tanévnyitó ünnepségen. Beszédében köszönetet mondott dr. Nagy István agrárminiszternek, mosonmagyaróvári országgyűlési képviselőnek a kar támogatásáért, a Széchenyi István Egyetemért Alapítványnak pedig a volt tejkísérleti állomás épületegyüttesének megvásárlásáért, amely lehetővé teszi a tejkutató intézet létrehozását. Kiemelte: a tervezett fejlesztés középpontjában az élelmiszeripari digitalizációs kihívásoknak megfelelő tejfeldolgozó mintaüzem és egy hiánypótló képzéseket nyújtó tejipari szakképzési központ létrehozása áll.

A tanévnyitó ünnepi pillanata volt az egykori tejkísérleti állomás épületegyüttesének szimbolikus kulcsátadása. (Fotó: Adorján András)

Prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökeként megerősítette, hogy az egyetem és a mosonmagyaróvári kar stratégiai céljait a fenntartó alapítvány továbbra is elkötelezetten támogatja, szoros partnerségben az intézmény vezetésével. „A Széchenyi István Egyetem rendkívül nagy figyelmet fordít az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar modernizációjára. Az óvári vár és környezetének rekonstrukciója mellett az intézmény energiahatékonysági beruházásokat hajtott végre és létrehozta Smart Farm Tangazdaságát. A precíziós tudás szolgálatában álló képzőhelyen a hallgatók a legkorszerűbb technológiákkal találkozhatnak” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, a volt tejkísérleti állomás épületegyüttese a kar gyakorlatorientált képzéseit, kutatásait, gazdasági és tudományos tevékenységének összekapcsolását szolgálja a jövőben, ami újabb lehetőséget jelent a hallgatóknak és az oktató-kutató kollégáknak.

Dr. Szalka Évát, a mosonmagyaróvári kar volt dékánját köszöntötte az egyetem vezetése. (Fotó: Adorján András)

Dr. Nagy István agrárminiszter az intézmény egykori hallgatójaként, az óvári gazdászok közösségének tagjaként köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a Széchenyi-egyetem kötelékében már eddig is hatalmas fejlődésen ment keresztül a kar, de a jövőben még jelentősebb mérföldkövek következnek.  Leszögezte, az agráriumnak egyre több kihívással kell szembenéznie, mint például a klimatikus viszonyok megváltozása okozta problémák vagy a háború hatásai. „A kihívások sokasodnak, de az idén 276 új megoldás született, hiszen 276 elsőéves kezdi meg mosonmagyaróvári tanulmányait. Ugyancsak jó hír, hogy országosan pedig 4082 fiatal gondolta úgy, hogy az agráriumban van a helye. Ők megértették a szektor stratégiai jelentőségét, hogy a problémákra megfelelő megoldásokat kell találni, mert amíg az emberiség létezik, addig szükség van élelmiszerre is” – húzta alá.

Az elsőéves gazdászok letették ünnepélyes fogadalmukat. (Fotó: Adorján András)

Prof. dr. Palkovics László az épületkomplexumot egy kulcs jelképes átnyújtásával adta át az intézménynek, amit dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke és dr. Tóth Tamás dékán vett át. Az ünnepi pillanatot egy másik felemelő követte. Dr. Szalka Éva 2016. július 1-jétől két cikluson át, első női vezetőként irányította a Széchenyi-egyetem mosonmagyaróvári karát, amely vezetői időszakában jelentős átalakuláson ment keresztül. A leköszönő dékán a kar fejlesztésében játszott kiemelkedő szerepe, magas színvonalú vezetői tevékenysége elismeréseként vehetett át oklevelet.

Ötven aranydiplomás vehette át díszoklevelét az eseményen. (Fotó: Adorján András)

Dr. Zsédely Eszter, a kar oktatási dékánhelyettese az elsőéves hallgatóknak ajándékozott „Gazdász Bibliát” mutatta be, amely dióhéjban összefoglalja mindazt, amit egy óvári gazdásznak az intézmény életéről tudni illik. Ezt követően a hallgatók fogadalomtétele következett.

Az ünnepség záró eseményeként adták át Wittmann Antal-díjakat, amelyeket ezúttal dr. Bódi Csaba, a Hipp Kft. ügyvezetője, az egyetem docense, valamint prof. dr. Varga László, a kar doktori iskolájának vezetője vehetett át Kovács-Csomor Zsolttól, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnökétől és dr. Tóth Tamás dékántól. (Fotó: Adorján András)

„Mosonmagyaróvár egyetemi városként ma is büszke arra, hogy az ország első és egyik legnagyobb mezőgazdasági felsőoktatási intézményének ad otthont. Az itteni képzés egyet jelent a minőséggel: nem véletlen, hogy az intézmény az elmúlt évtizedekben három agrárminisztert és számos kiemelkedő kutatót, oktatót is adott az országnak. Az eltelt több, mint 200 év alatt tízezrek végeztek itt és vitték városunk jó hírét ország- és világszerte. Mosonmagyaróvár olyan befogadó és szerethető város, mely alkalmas arra, hogy minden itt tanuló gazdász új otthonává váljon” – mondta el dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere.

Az ünnepség záró eseményeként adták át Wittmann Antal-díjakat, amelyeket ezúttal dr. Bódi Csaba, a Hipp Kft. ügyvezetője, az egyetem docense, valamint prof. dr. Varga László, a kar doktori iskolájának vezetője vehetett át Kovács-Csomor Zsolttól, az Óvári Gazdászok Szövetségének elnökétől és dr. Tóth Tamás dékántól. (Fotó: Adorján András)

Régi hagyomány, hogy a tanévnyitó ünnepségen adják át a díszokleveleket az évtizedekkel ezelőtt végzett agrármérnököknek, életútjukkal példát állítva a tanulmányaikat most kezdők elé. Az emlékdiplomások nevében Sztrókay Attila aranydiplomás agrármérnök mondott köszönetet egykori oktatóiknak. Kiemelte az óvári gazdászok életen át tartó összetartását és felidézte a legkedvesebb gazdász hagyományokat is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában