Határon átívelő együttműködés

2023.07.05. 13:36

Projektzáró konferencia Észak-Komáromban

Az észak-komáromi Tiszti Pavilonban került sor a Rába–Duna–Vág Európai Területi Társulás által koordinált TAPE-Food Industry foglalkoztatási célú akcióterv zárókonferenciájára. A többéves projekt részeként a határ menti kis- és középvállalkozások versenyképessége nőtt, innovatív gyártási technológiákat vezettek be és új munkahelyeket teremtettek.

Szinak Evelyn

Vasi Emma, a Rába–Duna–Vág Európai Területi Társulás igazgatója elmondta, hogy a TAPE- Food Industry összköltségve- tése meghaladta a 2,3 millió eurót. A határon átnyúló projektet az Interregen belül az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatta, és az volt a célja, hogy előmozdítsa a fenntartható és minőségi foglalkoztatást, versenyképes élelmiszeripart hozzon létre a magyar–szlovák határvidéken, támogassa a munkavállalói mobilitást és új munkahelyeket teremtsen. Az akcióterv három, kölcsönösen összefüggő projektet tartalmazott. 

Vasi Emma igazgató kiemelte, hogy a projektben a mezőgazdasággal és élelmiszeriparral foglalkozó kis- és középvállalkozások vettek részt.

„Az Innovációs együttműködési projektnek köszönhetően létrehoztunk egy eszközparkot és egy szakemberekből álló csoportot, akik új technológiai-fejlesztési javaslatokat kínáltak. A Helyi termékfeldolgozás projekt a gyártósorok fejlesztésével és az új technológiák bevezetésével növelte a részt vevő kis- és középvállalkozások versenyképességét, emellett új munkahelyeket teremtett. A Koordináció és kommunikáció projekt pedig az eredményeink szélesebb körű népszerűsítését szolgálta” – emelte ki Vasi Emma, akitől azt is megtudtuk, hogy a pályázatban az RDV ETT mellett öt vállalkozás: a Kősziklás Borászat, a Vörös Tészta Manufaktúra, a KKV-Union, az AEH és a Masovinky, valamint a Széchenyi István Egyetem, illetve a szlovákiai Nemzeti Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Központ vett részt. 

Kis-Parciu Péter helyettes államtitkár arról beszélt, hogy az akcióterv kedvezett a magyar–szlovák kapcsolatoknak is.

A partnerszervezetek képviselői bemutatták a Food Industry során megvalósult fejlesztéseiket. A Kősziklás Borászat például olyan eszközöket vásárolt, amelyek segítik a szőlőből a törköly és a mag kinyerését, a Vörös Tészta Manufaktúra csökkentett szénhidráttartalmú, gluténmentes, paleo-, valamint alakor búzából készült termékeinek gyártásához vehetett több korszerű gépet. 

A zárókonferencián részt vett Kiss-Parciu Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium regionális és határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára, aki beszédében kiemelte: ez a projekt mérföldkő nemcsak az RDV ETT életében, de a magyar–szlovák kapcsolatok terén is. Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője, az Északnyugat- magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa rámutatott arra, hogy a termékek nem állnak meg a határon, ezért is fontos a térség együttműködése. A projektnek köszönhetően több innovatív megoldás született, melyek a kis- és középvállalkozások számára a versenyképességük növelését teszik lehetővé. 

Veres Csilla, az Interreg Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program közös titkárságának vezetője elmondta, az akcióterv szerveződését a jövőben folytatják, a kiemelt ágazat most nem az élelmiszeripar és a mezőgazdaság, hanem a turizmus lesz. 

A határon átnyúló pályázatnak köszönhetően több innovatív megoldás született, a résztvevők egy minikiállításon mutatták be az eredményeket. FOTÓk: Szinak Evelyn

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában