Életpályákkal ismerkednek

2023.06.16. 15:03

Egyenruhásokkal egészül ki a komáromi Kemence Egyesület Szakmatitok tábora

A Kemence Egyesület és a Független Civilekért Egyesület a helyi gazdasági élet szereplőivel – és idén már az egyenruhásokkal kiegészülve – több turnusban szervezi meg a Szakmatitok elnevezésű tábort, melynek lényege, hogy a 11–13 éves korosztálynak megmutassák, milyen irányban kell elindulniuk, hogy elérjék céljaikat és sikeresek legyenek az életben.

Szinak Evelyn

A Szakmatitok táborról június 14-én tartottak sajtótájékoztatót a Kemence Egyesület pajtájában, ahol elsőként az egyesület vezetője, Schmelcz- né Bajmóczi Ildikó köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy az idei esztendőben tíz helyi vagy környékbeli céggel kötöttek szerződést, akik vagy az egyesületnél, vagy a saját székhelyükön tartanak majd interaktív foglalkozást a táborozóknak, akik így jobban megismerik a vállalatok működését, a leendő munkaköri lehetőségeket. Külön kiemelte, hogy az idei évben az egyenruhások – rendőrök, vízimentők, tűzoltók, mentősök – is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A több turnusban megvalósuló tábor során pedig egy film is készül, melyben a részt vevő gyerekeket, illetve szüleiket kérdezik majd arról, mit jelent számukra, hogy különböző életpályákkal tudtak megismerkedni. 

Dr. György László kormánybiztos, Schmelczné Bajmóczi Ildikó és Dr. Molnár Attila egyaránt kiemelték, mennyire fontos, hogy a fiatalok jó szakmát válasszanak maguknak.

Pákozdi Szabolcs, a Tatabányai Szakképzési Centrum igazgatója arról beszélt, hogy minél hamarabb megvan az információjuk a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, annál jobban tudnak olyan szakmát választani maguknak, melynek köszönhetően boldogulni tudnak az életben. Hozzátette: biztos abban, hogy aki részt vesz a táborban, az megtalálja a hozzá illő szakmát, melyben aztán el tud helyezkedni a vármegye valamelyik pontján. 

Molnárné dr. Taár Izabella, a Komáromi Járási Hivatal vezetője üdvözölte a Kemence Egyesület kezdeményezését, hiszen ahogy a hivatalvezető megfogalmazta, életünk két meghatározó pontja a család és a munkahely. Azt, hogy jól érezzük-e magunkat a hétköznapok során, nagyban meghatározza a munkahelyünk, ahol életünk döntő részét töltjük. 

A Szakmatitok tábor célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak a különböző pályákban rejlő lehetőségeket bemutassa.

Az önkormányzat ugyan közvetetten nem veszt részt a Szakmatitok tábor megvalósításában, de a városhoz kötődő cégek közül többen kapcsolódtak a programhoz. Dr. Molnár Attila polgármester kiemelte: nagyon köszöni, hogy ennyien részt vesznek a Szakmatitok tábor megvalósításában. Beszélt arról is, hogy az önkormányzat a nyári diákmunkaprogramban több álláslehetőséggel várja a fiatalokat, a nemrégiben megalakult Ifjúsági Tanáccsal közösen pedig egy olyan programot dolgoznak ki, ami visszacsalogatja a városba azokat, akik távolabbi felsőoktatási intézményt választottak. Emellett Komáromban működik a bérlakásprogram, aminek köszönhetően a 35 év alatti, hiányszakmában dolgozók juthatnak kétéves ingyenes lakhatási lehetőséghez. 

A sajtótájékoztatón részt vettek a cégek képviselői és az újonnan csatlakozott egyenruhás szervek. FOTÓ: Tóth Anikó

A szerdai sajtótájékoztatón részt vett dr. György László, a Tanítsunk Magyarországért program kormánybiztosa, aki elmondta: vannak az országban olyan települések, ahol a gyerekek elvégzik az általános iskolát, de középfokon 54 százalékuk már lemorzsolódik. Ennek legfőbb oka, hogy ezek a fiatalok 14 éves korukig nem hagyják el a településüket, ráadásul nem rendelkeznek támogató háttérrel, hiszen a szüleik szintén a településen élték le az életüket. A Tanítsunk Magyarországért programban egyetemisták mutatják meg ezeknek a fiataloknak a „világot”. A mentorálást 1100 egyetemista végzi 17 egyetemről, több mint 100 településen, közel 5000 gyermeknek. A Kemence Egyesület Szakmatitok tábora szorosan illeszkedik ehhez a kezdeményezéshez, ezért a jó gyakorlatot szeretnék az ország más pontjain is megvalósítani, emellett rendszeres vállalatlátogatásokat szerveznének az ide érkező fiataloknak. 

A sajtótájékoztató második felében a Szakmatitok táborban részt vevő cégek képviselői és az egyenruhások ismertették, hogy milyen programokat szeretnének megvalósítani a táborozók számára. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában