A város legnagyobb attrakciója

2023.05.02. 11:20

Megnyílt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont Komáromban

Régóta várt pillanat érkezett el április 27-én, amikor megtörtént a Brigetio Öröksége Látogatóközpont szakmai átadása. Tegnaptól már a látogatók is birtokba vehették a Klapka György Múzeum új otthonát, ahol közel 300 ezer lelet kapott helyet.

Szinak Evelyn

A Brigetio Öröksége Látogatóközpont már várja a látogatókat. Fotók: Szinak Evelyn

Utoljára február 25-én nézhették meg az érdeklődők, hogy fest most az egykori mezőgazdasági kombinát épülete, ugyanis az idegenvezetők világnapján bejárhatóvá vált a már teljes egészében megszépült épület. Akkor már lehetett tudni, hogy az itt otthonra talált Brigetio Öröksége Látogatóközpontot a Komáromi Napok idején adják át a nagyközönségnek. 

Dr. Molnár Attila: A látogatóközpont sokkal több egy épületnél, összeköti a római múltat a jelennel.

Dr. Molnár Attila polgármester az eseményen elmondta, hogy Komárom sok mindenen ment át az elmúlt években, de mára a régió egyik meghatározó városává érett. „A Brigetio Öröksége Látogatóközpont minden kétséget kizáróan Komárom egyik legnagyobb attrakciója. Nem pusztán egy épület, sokkal több annál: a római múltat köti össze a jelennel. Az elmúlt években olyan fejlesztések történtek a városban, melyek évtizedekre, évszázadokra meghatározzák majd az arculatát” – fogalmazott a polgármester. 

A közel 1,5 milliárdos fejlesztés egy részét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatta, a nagyobb hányadát – mintegy 1,2 milliárdot – a város finanszírozta. 

Popovics Györgytől, a vármegyei közgyűlés elnökétől megtudtuk: a TOP első körében Komáromban 8 projekt valósult meg 2,3 milliárd forint összértékben, további 930 milliót nyert a város a TOP Pluszban, ezenkívül 880 millióra nyújtott be ­pályázatot. 

Czunyiné dr. Bertalan Judit, a térség országgyűlési képviselője beszédében azt emelte ki, hogy a csodák itt vannak mellettünk, csak észre kell vennünk őket. Jelenleg egy olyan korszakot élünk, amikor az állam tud, mer és akar is a kultúrára áldozni. Hangsúlyozta: politikai munkája során az értékőrzést előtérbe helyezi, hiszen az ilyen jellegű projektek találkoznak a lelkével. 

L. Simon László: Példaértékű, hogy a város ilyen jelentős összeget fordított a központ kialakítására.

A Brigetio Öröksége Látogatóközpontban közel 300 ezer lelet kapott helyet, emellett ide költözik az ELTE Tudásközpontja, így Komárom egyetemi várossá válik. L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a leletanyag nagysága majdnem akkora, mint a Szlovén Nemzeti Múzeumé. Hozzátette, a megnyitó nemcsak a régészet, de a településvezetés és a városfejlesztés dicsérete is. „A komáromiak identitásába beépült Brigetio. Példaértékű, hogy a város ilyen jelentős összeget fordított a kialakítására” – mondta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. 

A közönség már megtekintheti a háromszintes Brigetio Öröksége Látogatóközpontot, ahol helyet kapott többek közt az interaktív állandó római kiállítás, a látványraktár, a könyvtár, múzeumpedagógiai foglalkoztatók és irodák. 
 

Az interaktív tárlat sok érdekességet mutat be a látogatóknak.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában