Helyben tanulhatnak a gyerekek

2023.04.13. 08:12

Beruházások Máriakálnokon - Segítség az iskolának, kerékpárút épül, közösségi tér

Több beruházás előkészítése is tart, melyhez több pályázaton is sikeresen indultunk – összegzett dr. Tóásóné Gáspár Emma máriakálnoki polgármester. Hozzátette: a helyi iskola megtartásáért hozzájárulnak a fűtési költségekhez.

Mészely Réka

Dr. Tóásóné Gáspár Emma polgármester: Az iskolát a plusz fűtési költségek kifizetésével segítjük. Fotó: Kerekes István

Az energiaárak jelentős emelkedése miatt alternatívaként felmerült, hogy a mosonmagyaróvári Móra-iskola máriakálnoki tagozata a városi intézménybe költözzön. 

– Szerettük volna, hogy továbbra is helyben tanulhassanak a máriakálnoki gyermekek. Ezért úgy döntött a képviselő-testület, hogy az iskolát a plusz fűtési költségekkel segítjük – kezdte beszélgetésünket a faluvezető. Ez az összeg havonta félmillió forint. 

Dr. Tóásóné Gáspár Emmát a tovább elképzelésekről és fejlesztésekről is kérdeztük. 

– Idén a költségvetésünk 400 millió forint. Soha nem nyertünk még pályázaton ennyi pénzt, mint most. Tart a falut Halászival összekötő kerékpárút tervezése. Az engedélyeztetés után írjuk ki a közbeszerzést. A terepmunka várhatóan ősszel kezdődik, míg az útépítéssel jövő tavasszal végeznének – részletezte a 260 millió forintos pályázati támogatást elnyert beruházást az elöljáró. Megjegyezte: további cél, hogy a falu belterületén is legyen kerékpárút a biztonságos közlekedésért. 

A régi iskolában közösségi házat alakítanak ki. Erre 170 milliót nyertek. A kiviteli tervek már készülnek. A nyílászáró- és tetőcsere mellett szigetelést kap az épület és fűtéskorszerűsítés is várható, új mosdókat alakítanak ki. Itt tehát új közösségi tér alakul, ahol előadásokat, ünnepségeket tudnak szervezni. 

Visszatérve az energiaköltségek emelkedésére, a faluvezető szerint szerencsés helyzetben vannak, mert az energiakorszerűsítést már több mint egy évtizede elkezdték: 2011-ben napelemeket helyeztek el több önkormányzati épületen, így az óvodánál, iskolánál és a kultúrháznál, nyílászárókat cseréltek, mindent ingatlan külső szigeteléssel láttak el. A közvilágítás is megújult, szintén évekkel ezelőtt. 

– Idén számos programmal is készülünk a civil szervezetekkel: a Kálnoki esték keretében minden hónapban lesz előadás, a Föld napja alkalmából szemétszedést szervezünk, de májusfát is állítunk és ki- táncoljuk majd azt. Május 13-án családi sportnapra, július 29-én pedig falunapra várjuk az érdeklődőket – tette hozzá dr. Tóásóné Gáspár Emma. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában