Gerecse 50 teljesítménytúra

2023.04.17. 11:01

Az esős idő ellenére több ezren vettek részt a 41. Gerecse 50 teljesítménytúrán - fotók

Április 15-én, szombaton rendezték meg 41. alkalommal a legendássá vált Gerecse 50 teljesítménytúrát. A rajt és a cél ezúttal először volt a Megyeházatéren. A rajt mezőnyét időben „széthúzták” a szervezők, 30 és 50 kilométeren 6-8 óra között indultak útnak a túrázók, a 10 és 20 kilométeres távokon indulók 9-11 óra között startolhattak el. Ezért aztán nem alakulhatott ki nagy tömeg a rajtnál. Ennek ellenére a rajt első fél órájában mintegy ezer ember vágott neki a vállalt kilométereknek.

Kiss T. József

Ellenőrző állomások hat helyszínen voltak. Vízvételi lehetőség több helyen volt, és népszerű volt az idén  is a „Zsíroskenyér állomás” Vértestolna határában, ahol a Vulkán TSE természetjárói önkéntesként  készítettek kettőszáz kilogramm kenyérből és 30 kilogramm házizsírból, lilahagymás-zsíroskenyeret.

Fotók a Gerecse 50-ről

Bár szombaton reggel az indulásnál éppen nem esett az eső, előtte napokig jött az égi áldás, szerencsére  csak  eső formájában. A különböző távokra összesen mintegy 7200 nevezés érkezett, de ténylegesen csak 4309 fő jelent meg a rajtnál, a  benevezetteknek csak  mintegy 57 százaléka. Az esős időjárás miatt  mintegy háromezer túrázó útnak sem indult. A túrautak feláztak, több helyen  vált sárdagonyává a túra útvonala. Többen futva tették meg a különböző távokat, bár versenyről szó sem volt, de azért néhányan próbára tették állóképeségüket.

Öt vérbeli túrázó van, akik az eddig 40 Gerecse 50-et teljesítették, sőt mindegyikük ott volt és teljesítette az idei 41. túrát is. Az eddigi százszázalékos túrázók: Holczhacker József, Wiszt Ferenc, Vadócz Péter Tatabányáról, Szabó Elemér Budapedtről és  Szabó András Süttőről.

Már megvan a 2024. évi Gerecse 50 teljesítménytúra időpontja is, amely április 20-ra esik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában