Köszöntés

2023.03.03. 15:41

Komárom legidősebb lakosát, a 102 éves Vincze Jánosnét köszöntötték

Komárom legidősebb szépkorúját, Vincze Jánosné Erzsi nénit köszöntötte születésnapja alkalmából dr. Molnár Attila polgármester, Takács József önkormányzati képviselő és dr. Kreft-Horváth Loránd egészségügyért felelős al­­polgármester.

kisalfold.hu

Vincze Jánosné 1921. február 25-én született Szőnyben. Iskoláit Komáromban végezte, apácák tanították. 13 éves korában Budapestre került, ahol két évig szolgált egy gyógyszerészcsaládnál, majd édesanyja hazahívta Komáromba. Mint mondja, egész életében dolgozott Szőnyben, házaknál és a földeken. 1941-ben ment férjhez, 1942-ben született a lánya, 1944-ben a fia. Férje a világháborúban, a magyarországi harcok során vesztette életét. Gyermekeiket Erzsi néni egyedül nevelte fel, és családi házukat is Szőnyben, egyedül építette fel 1956-ban. Három unokája, öt dédunokája és öt ükunokája van. 

Erzsi néni 1973-ig, nyugdíjba vonulásáig a Lengyárban dolgozott. Hatalmas kertjét egyedül művelte 85 éves koráig, állatokat tartott, varrt, hímzett. Erzsi néni, bármilyen hihetetlen is, de a mai napig ellátja magát. Mint mondja, a hit egész életében elkísérte. Bár már nem hall jól, és néha fáj a válla, jó egészségnek örvend. Ugyan már nem dolgozik aktívan a kertben, a természet továbbra is a mindene. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában