Fejlesztésekre pályázhatnak

2021.11.07. 09:00

Hatvannégymilliárd forintra pályázhatnak Győr-Moson-Sopron megye települései a következő hónapokban

Megjelentek már az első felhívások, december elejétől pedig már benyújthatók a pályázatok. A feltételekről, a lebonyolítás módjáról kaptak részletes tájékoztatást a települések polgármesterei, jegyzői, pályázattal foglalkozó kollégái.

kisalfold.hu

Győr-Moson-Sopron megyében is elindul a TOP Plusz pályázati rendszer, amely területfejlesztési forrásokat biztosít a megye 183 települése számára. Olyan infrastrukturális fejlesztésekre lehet pályázni, amelyekkel a településen élők életminőségét tudják javítani. Például belterületi utak korszerűsítésére, a csapadékvíz elvezetésére, kerékpárút építésére, turisztikai programokra, iparterület fejlesztésére, inkubátor- házakra, energetikai felújításokra.

Az előző időszakban kiemelt figyelmet fordítottak a bölcsődék fejlesztésére, most az óvodák, iskolák korszerűsítésére fordítanak több pénzt. Orvosi rendelők, egészségházak is bekerülhetnek a pályázatba, de új elemként a közösségi házak teljes körű korszerűsítését is lehet támogatni.

– Öröm számomra, hogy a TOP-pályázatok lebonyolítása során nyújtott teljesítményükkel a megyei önkormányzatok kiérdemelték, hogy a kormány ismét a megyei önkormányzatokon keresztül osztja szét ezeket a forrásokat. Ez azért fontos, mert nem budapesti íróasztalok mellett döntenek a pénzek sorsáról, hanem mi, itt helyben határozhatjuk meg, hogy mely településeken melyek azok a legfontosabb fejlesztések, amik támogatást nyerhetnek el a következő időszakban – mondta Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében.

Mint mondta, a Magyar Falu, a Modern Városok Programmal a TOP-pal és TOP Plusz programmal együtt olyan fejlesztési lehetőségeket kapnak a települések, amelyekre még nem volt példa.

Növekedett a rendelkezésre álló összeg is. Az előző ciklusban a megyei keret összege 55 milliárd forint volt, míg a 2021–27-es időszakra 64,3 milliárd forint áll rendelkezésre.

A pénteki találkozón Oláh Gábor, a versenyképességért és területi tervezésért felelős helyettes államtitkár és a Pénzügyminisztérium szakértői tartottak szakmai előadást. Gyors ügymenetet, egyszerűsített eljárásrendet ígértek.

Megjelentek már az első felhívások, december elejétől pedig már benyújthatók a pályázatok. A pályázatírásban és a projektmenedzselésben a megyei önkormányzat segít a településeknek, ha kérik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában