Győr díszpolgára dr. Tamás László János: elismerés a gyógyultak köszönete is

Dr. Tamás László János bár rajkai születésű, csaknem hat évtizede győri lakos. A Gárdonyi Géza Általános Iskolában és a Révai Miklós Gimnáziumban végezte iskoláit, az egyetem elvégzése óta, 41 éve a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház a munkahelye. Itt vált a győri értelmiségi kör részévé.

Büszke városára

– Büszke vagyok szülőfalumra, ennél büszkébb már csak Győrre lehetek. Magaménak érzem a várost és a környékét, mert mindig többet adott annál, mint hogy elvágyjak innen. Hiába hívtak sokszor máshova a nagyvilágba, mindig itt maradtam. Engem ide kötött minden és semmi sem távolított el, nem késztetett semmi arra, hogy innen elmenjek. Nagyon sok ismerősre, barátra tettem szert. Ez az életterünk – foglalta szavakba kötődését, lokálpatriotizmusát dr. Tamás László János.

Bár az elmúlt évben magas rangú állami kitüntetésben részesült, a város elismerése a legkedvesebb számára.

– Nagyon szívmelengető, ha az embert az a környezet ismeri el, ahol él. Sokan gratuláltak az elismerés nyilvánosságra hozása után, nehéz volt meghatottság nélkül olvasnom a kedves szavakat. Ebből látszik, hogy amit én annak idején elkezdtem, érdemes volt csinálni. Bevallom, az elmúlt negyvenéves szakmai múltamra vagyok a legbüszkébb. Meggyógyított betegeim köszönete a legnagyobb elismerés számomra – árulta el a főorvos úr, amikor a díjhoz gratuláltunk.

Dr. Tamás László János számára nemcsak a város volt élhető, de mindig tisztelte az intézményt is, amelyben dolgozott. Amikor 1980-ban végzett az egyetemen, nagy dicsőség volt a győri kórházban álláshoz jutni. A sebészetre is nagyon nehéz volt bekerülni, de meg is becsülték a helyet.

Élvonalbeli érsebészet

– Az érsebészettel olyan szakterületet sikerült választanom, ami velünk együtt nőtt ki Magyarországon. Valakinek visszaadni a járóképességét, megelőzni a bénulását vagy a keringését visszaállítani egy műtéttel, igazi nagy kihívás. Számomra nagyon szép része a gyógyításnak, amiben persze sok kudarc is van, mert azért a krónikus érbetegség nem gyógyítható még. A gyógyításban mindent meg tudtam tenni, ami elvégezhető Magyarországon, hiszen a legmagasabb technikai szintet értük el. Ez a szakma sok lemondással járt, de sokat is adott. Úgy érzem, a nehézségek ellenére is megérte. Szerencsés vagyok, hogy egy boldog család van körülöttem, akik tanulva az én példámból valamennyien az egészségügyben dolgoznak, bár ők már talán jobban ügyelnek a munka és magánélet egyensúlyára – jegyezte meg a főorvos.

Valós kép csak belülről

A díjazott azt vallja, hogy soha nem szabad kiszakadnia egy orvosnak a szakmai környezetéből, akkor sem, ha az intézmény vezetője lesz. Egyrészt azért, mert néhány év alatt könnyen elveszítheti naprakész tudását, másrészt másképp látja az intézményt belülről, ha rendszeresen maga is bemegy a műtőbe.

– Az ember mindig többet szeretne, mint ami van, mindenki egy tökéletes rendszerben szeretne élni és működni. Én meg voltam elégedve azzal, amiben voltam. Úgy érzem, intézményvezetőként maximálisan kihasználtuk a lehetőségeket, hogy mind a kétezer munkatársamnak jó legyen itt dolgozni.

Bár a jövő hónapban eléri a nyugdíjkorhatárt, addig szeretne dolgozni az osztályon, ameddig szakorvosi tudására és tevékenységére szükség van a regionális centrum betegellátási feladataiban és a szakorvosi utánpótlás képzésében. Aztán jöhet a jól megérdemelt pihenés és negyvenévnyi, huszonnégy órás szolgálat után családi körben lehet karácsonykor és egyéb ünnepnapokon is.