2020.07.09. 18:51
Vízre bocsátották az Erebe kitűzőhajót Nyergesújfalun
A biztonságos dunai közlekedési útvonal kijelölése mellett fontos szerepet tölt majd be jégzajlás idején, vagy nagy mennyiségű uszadék érkezésekor is.
Forrás: ÉDUVIZIG
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta szerdán Nyergesújfalun új kitűzőhajó flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta.
A hajó egy háromtagú flotta része, ezeket a győri, a budapesti és a bajai vízügyi igazgatóságok fogják használni. A három jármű értéke 1,6 milliárd forint – írta az esemény után kiadott sajtóközleményében az Országos Vízügyi Igazgatóság.
A kitűzőhajók feladata, hogy bóják kihelyezésével jelöljék a biztonságos mélységű útvonalat a hajók számára. Aszály idején a lapos hajófenéknek és kis merülésüknek köszönhetően bevethetőek ott is, ahol a nagyobb hajók már megfeneklenének.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2021/11/gmvX1aJ-FCx4QnSWhXyl91x3EU6dp9Zs88yhhVX328Q/fill/2560/1438/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUxZDVkMzYxMTZiZDQxMDNiYzc0NGQyZDExYTE2ZmNm.jpg)
Az új hajók orrát úgy alakították ki, hogy a legkomolyabb jégzajlásnak is ellenálljon, így jeges ár, vagy nagyobb mennyiségű uszadék érkezésekor is használhatóak. A kormányállás előtt egy nagyméretű munkatér kapott helyet, egy 2 tonna teherbírású daruval kiegészítve.
A most vízre tett Erebe 24,86 méter hosszú, két 232 kilowatt teljesítményű motorral van felszerelve, holtvízi sebességét óránként 20 kilométeresre tervezték. A háromfős személyzet több napig kikötés nélkül is teljesíthet szolgálatot, ehhez hálóhelyeket, élelmiszer- és üzemanyag-raktárakat alakítottak ki.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2021/11/4808yvCDDpeu4o_vDesN6Otq5ZAo2ZMgA_FWgfupFGw/fill/960/720/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0NGViZjQwMzI2ZTQxNGJiYTVmNjA1MTM0NjllNDY0.jpg)
Az uniós CEF-program keretében még két hasonló hajó épül, a Lupa és a Rezét, szintén egy-egy dunai mellékágról elnevezve. A program keretében közel félmilliárd forintos költséggel már átadtak három gyorsjáratú kishajót, ezeket a kismértékű és azonnali beavatkozásokra tervezték.
Utoljára 1988-ban bocsátottak vízre jégtörőt, ez volt a Széchenyi, illetve az újpesti Hajógyárban 1989-ben építették az Atlasz II kitűzőhajót – ismertette közleményében az Országos Vízügyi Igazgatóság.