Találkoztak a fehértói gyökerekkel rendelkező Szabados família leszármazottjai

– Tavaly karácsonykor készítettem egy hat generációt felölelő családfát egyrészt apósomnak ajándékba, másrészt, hogy a kisfiam is megismerje a rokonságát. A családfa törzsén Vitéz Szabados Gyula és Orbán Mária foglalnak helyet – mesélte Szabados Krisztina férje dédszüleiről. Felmerült benne, ha már 157 név felkerült a táblára, miért ne találkozhatnának személyesen is a rokonok. Így hát szervezkedésbe kezdtek, s a családtagok mindegyike vevő volt az ötletre. Mintegy riadólánc, úgy terjedt a Szabadosok között az összejövetel híre.

Hatvanketten vettek részt a találkozón

– A mai rohanó világban nincs idő semmire, pedig az együtt, egymással töltött időnél nincs értékesebb. Akárkit felhívtam, mindenki visszaigazolta, hogy bennük is megvolt a vágy a találkozásra. Nagyon boldog voltam, hogy végül összejött – beszélt a főszervező a családi programról, amelynek a gyarmati Csenge-tó partja adott helyet, és 62-en vettek részt rajta.

A Szabados család egyébként fehértói gyökerekkel bír, a családtagok nagy része ma is a Rábaközben, tágabb értelemben zömmel a Kisalföldön él. A legtávolabbról, Budapestről érkezett egy rokon.

Az összejövetelen gyertyát gyújtottak azon családtagok emlékére, akik már nem lehettek velük, majd felköszöntötték a család legidősebb tagját, a 91 éves Szabados Annát.

Az ükapa valóban vitéz volt

– A kisfiam, Zolta egy verssel kedveskedett neki: „Itt az óra, itt az óra! Aki vitéz fel a lóra! Rajta vagyok, rajta máris, vitéz volt az ükapám is.” Zolta ezt a március 15-i megemlékezésen szavalta. Eredetileg az ükapa helyett a nagyapa szó szerepel, de mivel az ükapja valóban vitéz volt, így kicsit átfogalmaztuk Sarkady Sándor Fel! című írását.

Vitéz Szabados Gyuláról a Kossuth rádió Hősök naptára című műsorában is megemlékeztek: „1916. február 3-án Bukovinában, Jakubény városánál az oroszok által elfoglalt állások visszaszerzésére ellentámadásra rendelték a pápai 7. honvéd huszárezredet, de a nagy túlerővel szemben a támadás elakadt és kénytelenek voltak beásni magukat. Az új állás biztosítására drótakadályt kellett készíteni. A veszélyes munkára Szabados Gyula tizedes harmadmagával vállalkozott, és azt éjszakánként szorgalmasan végezte is. Egy alkalommal, azalatt míg két társa dolgozott, odakúszott egy orosz tábori őrshöz. Az őrsöt szétugrasztotta, és egyiküket foglyul ejtette. Az önként vállalt munkálatok lelkiismeretes végzéséért és azért, mert egy ellenséges tábori őrsöt saját elhatározásából egyedül egymaga merészen megtámadott és megfutamított, valamint foglyot is ejtett, a II. osztályú Ezüst Vitézségi Éremmel jutalmazták” – olvasta fel büszkén Krisztina, aki a sikeres találkozót egy csapat munkájaként írta le.

Remélik, hagyományt teremtettek

– Ha nem is évente jövünk össze, remélem, hogy ebből hagyomány lesz. Olyan rokonokkal találkoztunk, akikkel előtte soha. A legmeghatóbb pillanat az volt, mikor láttam a kilencvenegy éves Panni néni szemében milyen boldog, hogy végre együtt látja a Szabados családot.