2020.07.26. 14:56
Sopronból vitték a vírust Vas megyébe
A négy új fertőzöttből egy biztosan egy soproni házibuliban kapta el a fertőzést, majd továbbadta rokonának.
Fotó: Pixabay
Vas megyében néggyel nőtt és ezzel 23 főre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma péntekre. Időközben több helyről is megerősítették azt az információt, hogy az új fertőzések egyik oka, egy közel két héttel ezelőtt Sopronban megtartott – feltehetően – születésnapi buli, ahol a mintegy hatvan-hetven meghívott közül egy vendégről kiderült, hogy fertőzött – írja a Vaol.hu.
A portál arról számolt be, hogy miután az érintett tesztje pozitív lett, kontaktkutatást végeztek, így jutottak el egy sárvári zenészhez, akinél szintén igazolták a koronavírus- fertőzést. Időközben a családtagjánál is kimutatták a fertőzést. Mindannyian házi karanténban vannak, A portál értesülései szerint, az érintett zenész is vendégként érkezett a soproni buliba, nem játszani hívták meg.