Egy szándék, két lélegeztetőgép

2020.03.26. 10:05

Életmentő készüléket vásárolt a Kapuvári Mentők Egyesülete és a Full-Sopron kft.

Az egyszázalékos adófelajánlásokból lélegeztetőkészüléket vásárolt a Kapuvári Mentők Egyesülete. A kapuvári székhelyű Full-Sopron Kft. pedig komplett segítő csomagot dolgozott ki. Bevásárolnak az időseknek, laptopot vettek diákoknak, valamint egy életmentő lélegeztetőgépet.

Kustor Réka

Nyolc éve 160 ezer forintot gyűjtöttek a kapuvári mentők az egyszázalékos adófelajánlásokból, tavaly azonban ennek az ötvenszerese, 8 millió forint érkezett a bankszámlájukra.

– Ebből az összegből a legkorszerűbb mentési és orvostechnikai eszközök beszerzése a múlt, a jelen és a jövő célja, s ebből a forrásból biztosítjuk a kollégák képzését is – nyilatkozta lapunknak Eitler Gergely mentőtechnikus. Ezúttal is nemes célt szolgáló eszközt szereztek be. – Hozzájárulva ahhoz, hogy még magasabb szintű ellátásban részesüljenek mindazok, akiknek erre szükségük van, 5 millió forintból vásároltunk egy Oxilog 2000 plusz típusú lélegeztetőkészüléket. Megkezdtük a tárgyalásokat az illetékes szervekkel arról, hogy hol üzemelik be – beszélt az életmentő műszerről Eitler Gergely, majd hozzátette, köszönik a támogatást minden cégnek, önkormányzatnak és azoknak a magánszemélyeknek, akik adójuk 1 százalékával segítették őket. – Szeretnénk a legmagasabb szintű ellátást nyújtani a bajbajutottaknak – mondta végül a mentőtechnikus.

Az üzemanyag-kereskedelemmel foglalkozó Full-Sopron Kft. is a tettek mezejére lépett. A cég korábban is támogatta Kapuvár, a Rábaköz és Sopron különböző civil szervezeteit, a sportot, az egészségügyet, köztük a Kapuvári Mentők Egyesületét is.

Csapó Péter (középen), Bíró Péter (balra) és Horváth László.

– A jelenlegi vészhelyzetben a cég tulajdonosa, ifj. Bognár Csaba arra a döntésre jutott, hogy segíteni kell. Elindítottuk a Full-energy Koronavírus Programot, melyben három különböző terület megsegítésére köteleztük el magunkat – kezdte Csapó Péter, a cég ügyvezető igazgatója, majd kifejtette:

– Rászoruló családoknak vásároltunk 10 laptopot, hogy a gyermekeik is megfelelően rá tudjanak csatlakozni a digitális távoktatás rendszerére. A gépeket Kapuváron Horváth László és Biró Péter iskolaigazgatók közvetítésével juttatjuk el a családoknak. Sopronban pedig a Sopron és Környéke Család- és Gyermekjóléti Ellátás Intézetének igazgatója, Roth Gyuláné adja tovább a nélkülöző családoknak. A „Fogadj örökbe nyugdíjast!” programunkat az önkormányzatokkal együttműködve valósítjuk meg, időseknek segítünk a bevásárlásban, illetve vettünk a soproni Erzsébet-kórháznak egy lélegeztetőgépet, ami rövidesen megérkezik – sorolta az elmúlt napokban véghezvitt jó cselekedeteiket Csapó Péter. Hozzátette: – Mi továbbra is az emberek összefogásában bízunk, és reméljük, mihamarabb véget ér ez a mindenkinek nehéz időszak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában