Két és félszer több az egynapos műtét a győri Petz-kórházban

Két éve, 2017 novemberében jelentette be Ónodi-Szűcs Zoltán akkori egészségügyi államtitkár, hogy európai uniós forrásból, összesen 8 milliárd forint felhasználásával alakíthatnak ki a hazai egészségügyi intézmények (18 kórház) egynapos sebészeti ellátási részlegeket (20 helyszínen). A győri Petz-kórház is köztük volt.

Abban az időben már érezhető volt a növekvő tendencia, hisz míg 2010-ben 135 ezer ilyen beavatkozást végeztek, addig 2016-ra a műtétek száma meghaladta a 250 ezret. De még így is messze voltunk a nyugat-európai trendektől, ahol a betegeket a beavatkozás után 24 órával jóval bátrabban hazaengedik.

A mérleg egyik serpenyőjében nyomós érvek vannak: az egynapos eljárások eredményeként csökken a kórházi tartózkodás ideje, kevesebb komplikációval lehet számolni, gyorsabb gyógyulás várható, és az intézmények számára is költséghatékonyabb ez a beavatkozási forma. Emellett „mindenkinek érdeke, hogy a beteg minél előbb kikerüljön a kórházi környezetből, és a családja körében gyógyulhasson”.

De ha a mérleg másik serpenyőjében képzeletben egy nyolcvanéves, egyedül élő beteg sorsát helyezzük, akkor máris zárójelbe tehető a műtét utáni azonnali elbocsátás lehetősége. Így ha a témával foglalkozunk, mindkét oldalt – s azok érveit – nézzük meg.

Előbb a számok: a Petz-kórházban nyolc év alatt két és félszeresére (pontosabban 2,4-szeresére) nőtt az egynapos beavatkozások száma, vagyis 3700-ról 8800-ra. A műtétek 25 százaléka ma már egynapos beavatkozás, s ha a műtéttípusokat nézzük, akkor legjelentősebb számban a szemészetet, a nőgyógyászati beavatkozásokat, a kisebb sebészeti műtéteket, illetve a belgyógyászati eseteket látjuk.

Az „egynapos ellátás” kapcsán több orvosi szakma is elmondta ugyanakkor, hogy bár valóban „one day sugery” a nemzetközi gyakorlatban használt kifejezés, de magát az „egy napot” nem feltétlenül kell szó szerint értenünk. Olyan kétségkívül van, hogy a beavatkozás után még aznap hazamehet a műtött páciens, de előtte nap ő már bement a kórházba, hogy a szükséges vizsgálatokon, előkészítésen túl legyen. Abban is megoszlanak a vélemények, hogy valóban költséghatékonyabb-e így az ellátás, hisz „a nővér így is, úgy is ott van az osztályon”, s az intézmény fenntartási költségei is éppúgy állandóak.

Magának a „one day sugery”-nek nem véletlenül Amerikában, illetve azon nyugati államokban van nagy szerepe, ahol az egészségügy még inkább az adott személy biztosításához kötött. Az USA-ban például a kórházak mellé olyan szállodák épültek, ahol a frissen műtött beteg átmehet egy-két éjszakát eltölteni – ő azonban a szállodájában nem szobaszervizt kér, hanem mondjuk fájdalomcsillapítást vagy műtéti előkészítést. S még így is olcsóbb számára ez a szállodai megoldás, mintha a kórházi osztályon töltené el a szükséges időt.

Az ugyanakkor Magyarországon is kikezdhetetlen tény – ezt mondták nekünk a Győrben műtétre váró betegek –, hogy számukra mindennél többet ér, ha otthon gyógyulhatnak, így ha a sebük és az állapotuk engedi, ők bizony mennének – akár 24 órán belül is.