Öt év után született ítélet

2024.05.23. 10:28

Jogerős ítélet - Enyhítették a győrújfalui halálos baleset okozójának büntetését

A Győri Ítélőtábla jogerősen szabadságvesztésre és járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a KRESZ szabályait megsértve halálos balesetet okozott Győrújfalun. Sokáig kérdéses volt, hogy alkoholt és drogot is fogyasztott-e a sofőr.

Kisalföld.hu

Az ítélet szerint a vádlott 2019. július 7-én reggel Győrújfalu belterületén úgy vezetett, hogy előtte alkoholt és kábítószert fogyasztott. Utasait ijesztegesse, a megengedett sebesség közel duplájával haladt, és többször áttért a szemközti sávba. Az autóban ülő lányok megijedtek, sikítottak. A vádlott és egyik utasa nevetett rajtuk. A járműben senki nem használt biztonsági övet.

Enyhítették másodfokon a halálos balesetet okozó sofőr szabadságvesztését. Fotó: Kisalföld-archívum

A vádlott sofőr a közlekedése során egy lassítószigetet balról került ki, majd hirtelen jobbra kormányozta a járművet, ami megcsúszott. Először egy jelzőtáblának, majd egy fának ütközött. Az anyós ülésen ülő utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Egy 20 éves lány és a vádlott sérülései maradandó fogyatékosságot eredményeztek. A másik fiatal lány 8 napon belül, az ötödik utas 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Győri Törvényszék a vádlottat halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt a halmazati szabályokat figyelembe véve 7 év börtönbüntetésre, 6 év járművezetéstől eltiltásra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a védő is fellebbezést jelentettek be.

A Győri Ítélőtábla kedden kihirdetett határozatában egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával. A vádlott cselekményének a minősítése törvényes, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása szükséges. Annak tartamát 5 év 6 hónapban határozta meg.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában