2024.02.12. 12:12
Csak lopni jöttek Győrbe - Több mint 31 milliónyi értéket emelt el a grúz banda
Készpénzt, ékszereket, széfeket és okiratokat tulajdonítottak el a találomra kiválasztott lakásokból
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három georgiai állampolgárságú férfival szemben, akik kifejezetten bűncselekmények elkövetése céljából érkeztek rendszeresen Magyarországra. Találomra választották ki az ingatlanokat, amiket álkulcsokkal törtek fel.
A három férfi autóval érkezett hazánkba, de betörések után azonnal távoztak is. Összesen 17, budapesti, győri és székesfehérvári lakásba törtek be, ahonnan készpénzt, ékszereket, széfeket és okiratokat tulajdonítottak el. A banda szervezetten végezte a bűncselekményeket. A betörők összesen 31.215.710 forint értéket loptak 17 helyszínről.
Az ügyészség a terhelteket minősített lopásokkal vádolja. A büntetési tétel két vádlott esetében 12 évig terjedő, harmadik társuk esetében - aki kizárólag az utolsó két bűncselekmény elkövetésében vett részt – hét évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A vádlottak közül ketten letartóztatásban várják az eljárás folytatását.
A rendőrségi fényképeken az elkövetők álkulcsai, az eltulajdonított ékszerek egy része és az elkövetők kommunikációját segítő adóvevő látható.
