Szitkozódva rúgtak, haraptak

2021.06.30. 08:19

Vádat emeltek a szülők ellen, akik ápolókra támadtak Sopronban

Nem fogadták el, hogy nem mehetnek be a vizsgálóba nagykorú fiúkhoz, aki azért került kórházba, mert részegen összeesett az utcán. Szitkozódtak, az anya rúgott, harapott is.

kisalfold.hu

Forrás: Pixabay

Fotó: Illusztráció

A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi és egy 45 éves nő ellen, akik a soproni kórházban rátámadtak két ápolóra

A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a 46 éves férfi és a 45 éves nő nagykorú fiát 2020 szeptemberében az éjszaki órákban szállították kórházba, mert ittas állapotban az utcán összeesett. A fiatal férfi bódult állapotban nem működött együtt a vizsgálatok során, agresszív volt, kitépte az infúziót a kezéből, a kórházi dolgozók kénytelenek voltak az ágyhoz kötözni. A szülők és több családtag a kórházhoz ment mikor tudomást szereztek az a fiú állapotáról. A kórházban a vizsgálatra szállított beteg után akartak menni a vizsgálóba, ahova azonban nem engedték be őket.

Ekkor a beteg apja nyomni kezdte a csengőt, amire egy szakasszisztens résnyire kinyitotta az ajtót. Tőle követelte, hogy engedjék be, de erre a kórházi szabályok szerint nem volt lehetőség. Ekkor megakadályozták, hogy becsukja az ajtót, a kilincset kirántották a kezéből, és belökték az ajtószárnyat, és befutottak az osztályra. Mindeközben a férfi úgy hátba ütötte, hogy el is esett.

Közben a sérült fiú a folyosón kiabált, nem engedte, hogy bevigyék a vizsgálatra, ismét kitépte az infúziót a kezéből, a személyzet attól félt, hogy leesik az ágyról. Ekkor értek oda a szülők, akik kiabálva vonták felelősségre a kórházi személyzetet, hangosan szidták az ápolót. Amikor pedig az ápoló próbálta a betegágyat eltolni a folyosóról a beteg anyja egy alkalommal megrúgta őt, és az alkarjába is harapott.

A sértettek a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A terheltek ellen az ügyészség társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat, velük szemben öt év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az eljárást a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fog hozni az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában