ítélet

2020.07.08. 08:34

Sopronig vitte a menekülteket az embercsempész – Három évet kapott

Három-három menekültet szállított Budapestről az osztrák-magyar határhoz az embercsempész.

kisalfold.hu

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

A Soproni Járási Ügyészség több személynek segítséget nyújtva, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntettéért állította bíróság elé a június 30-án elfogott olasz-egyiptomi kettős állampolgárságú férfit. A terhére rótt bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – közölte szerdán a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A közleményben hozzátették, a rendelkezésre álló adatok szerint a férfi mindkét alkalommal Budapestről indult útnak és – az M1-es autópálya elkerülésével – a soproni térségbe tartott. Az embercsempészést mindkét alkalommal bérelt autóval valósította meg.

Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség

Az első alkalommal szállított személyeket az államhatár közelségében hagyta és visszaindult Budapestre, míg a második esetben még Sopron előtt elfogták őt és egyik utasát a rendőrök. A másik két személy az erdőbe menekült.

A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az ítélet ellen sem az ügyész, sem a védelem nem jelentett be fellebbezést -olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában