Gyümölcsdömping

2024.06.08. 07:00

Érik a korai barack - Napokon belül kezdődik a szüret Győr-Moson-Sopronban

Még mindig javában zajlik a gyümölcsdömping a piacokon, az ültetvényeken és a Szedd magad! kertekben. Már beérett a késői meggy és cseresznye, jövő héten pedig a legtöbb helyen megkezdik a kajsziszüretet is.

Simon Roberta

Nemcsak a virágzás, de az érés is korábban kezdődött idén a gyümölcsösökben, azonban tavasszal volt néhány hűvösebb éjszaka, ami miatt megfáztak a fák. Hektikus a helyzet Győr-Moson- Sopronban, sok helyen szedhetünk sárgabarackot, de van, ahol csak 8–10 százaléka maradt meg a termésnek. A hétvégén Győrszentivánon, a Nagy Család Gyümölcsösében kocsisorok álltak a meggyesben és a cseresznyeültetvényen. A kajszi szürete hétfőn kezdődik és mintegy három hétig tart náluk, de már érett szemeket kóstolhattunk Nagy Szabolcs fáiról. Az őstermelő szerint a korai külföldi fajták ellenállóbbak voltak, mint az ősi hazaiak.

Hamarosan szüretelnek – Nagy Szabolcs, a győrszentiváni gyümölcsös tulajdonosa szerint a lekvárnak való kajszinak még kicsit érnie kell. Fotó: Nagy Gábor

– Hatalmas az érdeklődés, a Piramis meggyünket egy nap alatt leszedték, majd az azt követő hétvégén a Maliga emléke fajta is eltűnt a fákról. Folyamatosan kaptam a kérdéseket, mikor érik már a sárgabarack, mert senki sem akar lemaradni a szezonról. A koraiak beértek, június 10-én meghirdetjük az első Szedd magad! alkalmakat, a francia Orange Reddel kezdődik a szezon – mondta el Nagy Szabolcs őstermelő. 

– Azonban türelemre intenék mindenkit, mert nagy odafigyeléssel kell szüretelni a kajszit: fáról szedett gyümölcsből nem lehet azonnal lekvárt készíteni. Folyamatos lesz az érés, mindenkinek jut sárgabarack a következő hetekben a további öt fajtából – hívta fel a figyelmet. 

A háziasszonyok és cefrézők a hazai fajtákat keresik, ha ízes lekvárt vagy pálinkát szeretnének. Így érdemes még várni a szürettel néhány hetet. 
Nagy Szabolcs amellett, hogy népszerűsíti a hazai termelőket, örömmel áll nemes ügyek mellé is. Nemrég a győri Lions klub tagja lett, így a Szedd magad! alkalmakon az egyéves Tóth Friderika szemműtétjére is gyűjt az egyesülettel. 

Ravazdon Balogh-Kratky Mónika és Balogh Tamás magyar kajszifajtákat termeszt. Náluk is előbb kezdődik idén a szezon, de még zöldek a fákon a gyümölcsök. Fotó: Csapó Balázs

– Mi a magyar kajszira esküszünk, aminek még kell egy kis idő, de az Érdi bőtermőből már egy hét múlva szüretelhetünk – mondta el Balogh Tamás, a ravazdi Balogh Család Gyümölcsösének tulajdonosa. Feleségével, Balogh-Kratky Mónikával vezette körbe stábunkat az egyik ültetvényen. – Látható, hogy eltérő a termésmennyiség az egyes fákon. Van, ahol kevesebb, máshol több a sárgabarack. Előreláthatóan átlagos termésünk lesz idén, de még zöldek a szemek. Nagy az érdeklődés, sok pálinkafőző keres minket. Megnyugodhatnak, lesz idén miből főzni – emelte ki Tamás. Mónika hozzátette: igyekszik a háziasszonyoknak félretenni lekvárnak való barackot, azonban a következő napokban még a meggy- és cseresznyerázásé lesz a főszerep a ravazdi gyümölcsösben. 

A fertőszentmiklósi barackfarmon hasonló a helyzet a tavalyihoz, ezúttal sem kímélte a fákat a hidegbetörés és a fagy, a termés 8–10 százalékát tudják majd csak leszedni és értékesíteni. Németh Ibolya őstermelő elmondta lapunknak, hogy a sárgabarackkal óvatosan kell bánni, törékenyek az ágak, így azt sosem szokták meghirdetni Szedd magad! akcióban. Idén viszont a helyben értékesített gyümölcs mennyisége minimális lesz. Az őszibarack jobban megúszta, abból bőven ki tudják majd szolgálni a vevőkörüket. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában