Bizonyítottak a változásban

2024.02.11. 10:00

Logisztikából a szoftverfejlesztésbe - Az Audi leányvállalatának IT csapatát erősíti Wunderli-Meyer Yessica

Új fordulatra kapcsolunk a Lendületben magazint illetően is. Tavaly tizenkét olyan, az Audi Hungariánál dolgozó munkatársat mutattunk be, akik szabadidejükben izgalmas hobbiknak élnek. Idén olyan munkatársakkal beszélgetünk, akik területet váltottak, és bebizonyították, hogy nemcsak a világban, de a négykarikás vállalatnál is zajlik a transzformáció. Wunderli-Meyer Yessica az egyik ékes példája annak, hogy az autógyártásban is a jövőbe tartunk, a változás pedig csak a kollégák folyamatos fejlődésén keresztül lehetséges.

Simon Roberta

Wunderli-Meyer Yessica története egy igazi sikersztori, hiszen mert élni a vállalat adta lehetőségekkel.

Fotó: Csapó Balázs

Wunderli-Meyer Yessica az Audi Hungaria logisztikai csapatának tagjaként vehette fel először a piros kabátot, azóta területet váltott és kipróbálta magát az IT világában. Tavaly megalapították az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft.-t, mely a kompetenciaalapú szolgáltatási portfólió egy részét foglalja magában. Az új leányvállalat IT-csapatát erősíti immár Yessica is. 

Pörgős világ 

– 2011-ben kerültem az Audi Hungariához, akkor még diákmunkásként szinkronfordító voltam. Egy új rendszer bevezetésének fordításában vettem részt, amely a tengerentúli szállítmányozásban segített. Sikerült úgy megismernem a bevezetésre kerülő rendszert az ingolstadti kollégáktól, hogy végül a logisztikai partner betanításában is részt vettem. A termelésirányító rendszer bevezetésének lezárultát követően felajánlottak egy másik pozíciót, így 2012-től bedolgoztam az Audi Hungariá- nak, és 2013-ban megkaptam a piros kabátot, már teljes értékű Audi Hungaria-tagként. A tengerentúli szállítás mellett OT-motorok gyártásával is foglalkoztunk. Azokat a motorokat, amelyek már nem szériában futottak, csak néhány vevői igény volt rájuk, legyártottuk egy angol beszállítón keresztül. Az alkatrész- és csomagolóanyag-biztosítás is a mi felelősségünk volt, majd az elkészült motort leszállítottuk a vevőnek – fejtette ki lapunknak Wunderli-Meyer Yessica. 

Nyitottságának és az Audi támogató közegének köszönhetően hatalmas fejlődésen mehetett keresztül Yessica. Fotó: Csapó Balázs

A fejlődés útja 

Bevallása szerint azért is volt számára vonzó a logisztikai terület, mert remek csapatot ismert meg. – 2015-ben Angliá- ba utazhattam egy kiküldetésre, közel egy évet töltöttem kint, amiből rengeteget tanultam, tapasztalatot szereztem. A problémamegoldó képességemet remekül fejlesztette. Miután visszatértem Győrbe, gyermekvállalás miatt szülési szabadságra mentem. Onnan visszatérve a vállalathoz pedig egy új lehetőség és terület várt rám, ami nem más, mint az IT világa – tette hozzá. 
Élni a lehetőségekkel 

– Jól emlékszem, hogy először magabiztosan vágtam neki az állásinterjúnak. Büszkén mondogattam, hogy az előző területemen már foglalkoztam IT-feladatokkal. Azóta tudom, hogy azok csak IT-jellegűek voltak – mondta nevetve Yessica. – Rengeteg területet felöleltünk akkor, számos speciális, sokrétű feladatot kaptam, viszont családanyaként szerettem vol­na olyan területen dolgozni, ami kiszámíthatóbb és a családi életemmel is összeegyeztethető. Mivel már akkor is a szívemhez közel álltak az IT-vel kapcsolatos feladatok, így ezen a területen kezdtem el gondolkodni – fűzte hozzá. 

Nyitottság és támogató közösség 

Yessica lassan három éve tért vissza a négykarikás vállalathoz, a kvalitásait tekintve pedig azonnal két állásinterjún találta magát. – Olyan jól sikerült, hogy a végén felajánlották a választási lehetőséget. Eldönthettem, hogy a munkabeosztást tekintve melyik az, amelyik jobban összeegyeztethető számomra. Végül máig ebben a pozícióban dolgozom mint Product Owner. Agilis csapatban, Ingolstadtból kapjuk az igényeket. Ezeket fel kell dolgoznunk és átlátnunk, hogy megfelelően előkészített fel- adatot adhassunk át a fejlesztői csapatnak. Rendszeresen vannak negyedéves tervezéseink, hiszen ezek a projektek nem rövid távúak. Főként szoftverfejlesztéssel foglalkozunk, ami számos mellékfeladatot és egyéb terület bevonását igényli. A megbízó ingolstadti, míg a fejlesztőcsapat győri. Emellett harmadik féllel is dolgozunk, ez az osztrák cég az alapszoftver tulajdonosa. Ehhez fejlesztjük az Audi-specifikus tartalmakat. A szoftver a termelésünket támogatja minden Audi-telephelyen, a járműgyárakban – részletezte Wunderli-Meyer Yessica. 
Az IT ezen része rendkívül megkönnyíti a gyártásban dolgozók munkáját, hiszen a járművek összeszerelésénél pontosan megmutatja, milyen alkatrészt kell használni. A munkatársnak pedig nemcsak szám szerint, de fotóval és alkatrészszámmal is megadja a rendszer, hogy hol találja a szükséges alkatrészt – tudtuk meg a Product Ownertől. 

Münchenből Győrbe 

Wunderli-Meyer Yessicának sosem volt gondja azzal, hogy ekkora nemzetközi vállalatnál dolgozzon, ahol napi szinten kell kapcsolatot tartani akár a világ másik végén lévő gyártótelephelyekkel, hiszen Németországban, Münchenben született, viszont Magyarországon nőtt fel édesanyja révén; így került Győrbe. Korábbi munkaköréből adódóan angolnyelv-­tudást is szerzett, így könnyedén vette a nyelvi akadályokat. 

Az Audi Hungaria tavaly létrehozta az AUDI HUNGARIA AHEAD Kft.-t, mely száz százalékban saját tulajdonú leányvállalat. Ebben azokat a szolgáltatásalapú munkaköröket fogták össze, melyek a győri termeléshez közvetlenül nem kapcsolódnak, így a beszerzés, az IT és a pénzügyi szolgáltatások egy részét. – Azzal, hogy leválasztották a termelésről a szolgáltatásokkal kapcsolatos területeket, nem változott meg a munkakörünk vagy a felada- tunk. Mivel az átalakulás óta csak néhány hónap telt el, így nem is érezzük a változást. Viszont az természetes, hogy a digitalizáció fejlődésével és előretörésével egyre több speciális feladat és új munkakör jön létre. Nemcsak Ingolstadttal állunk szoros kapcsolatban, de támogatjuk Mexikót, Brüsszelt, Ne­­ckar­­­sulmot, és dolgozunk Kínával is – hangsúlyozta Yessica. 

Újoncként kezdte 

A vállalatról és a karrierlehetőségekről elmondta, hogy az egyik legjobb és legnagyobb kincs az volt számára, hogy dönthetett, mi az, ami neki a legmegfelelőbb. – Bizalmat szavaztak, pedig már édesanya voltam és egy teljesen más területről érkeztem. Persze utána már rajtam is múlt, hogy élni is tudtam ezzel a lehetőséggel – emelte ki. 
Hozzátette: rengeteg támogatást kapott az Audi Hungariától és a munkatársaitól is. – Nélkülük biztosan nem tartanék ott, ahol. Azonnal elfogadtak, segítettek, és örültek, hogy még ha újoncként is csöppentem bele az IT-be, rendelkeztem Audi Hungaria-háttérrel. 

IT-ben a jövő 

– Jól emlékszem az első na­pomra, amikor csak ültem és hallgattam, miközben röpködtek az idegen kifejezések a fejem felett. Idegen kódnyelvnek tűnt minden, viszont sikerült felnőni a feladathoz. Nemcsak beletanultam a területbe, de annyira megszerettem, hogy több vizsgát is letettem, hogy fejlesszem magam. Így a szakmai oldal mellett más szerepkörökben is kipróbálhatom magam. Megtaláltam a helyemet, a feladatok itt is nagyon színesek, viszont a törzsmunkám mellett van időm más pluszfeladatokra. Mégis mindez nem megy a magánéletem és a szabadidőm rovására. Például részt veszek egy stratégiai programban, ami kiváló lehetőséget ad arra, hogy több irányból belelássak az IT világába – fejtette ki Wunderli-Meyer Yessica, aki remek példája annak, hogy a nők – legyenek akár édesanyák – remekül megállják a helyüket új és ismeretlen területeken. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában