Köszönet az olvasóknak

2024.01.18. 08:41

A Kisalföld a második legnagyobb példányszámú napilap az országban

Győr-Moson-Sopron vármegye újságja, a Kisalföld továbbra is őrzi vezető helyét a hazai napilapok piacán. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) 2022-es hivatalos adatai alapján példányszáma és olvasottsága a második legmagasabb, csak az országos terjesztésű Blikk tudta megelőzni. A Matesz adatait elemezve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azt írta: a Kisalföld 31.090 napi eladott példányszámmal áll a második helyen.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azt írta: a Blikk tudott csak nagyobb eladási számokat felmutatni, de annyival könnyebb a helyzetük, hogy az egy országos terjesztésű bulvárlap, a Kisalföld előfizetői és vásárlói pedig szinte kizárólag Győr-Moson-Sopron vármegyeiek, bár mutációja révén Komárom-Esztergom vármegyében is vannak előfizetői. Az még inkább jelzi lapunk erősségét, hogy a másik, szintén országos bulvárlapnál, a Borsnál is több Kisalföld fogy. A szomszédos nyugati vármegyék lapjai – a Vas Népe és a Zalai Hírlap – szintén a legjobbak közt szerepelnek. 

Lakosságarányosan is a dobogón

Érdekes mutató az is, hogy mekkora az egy eladott példányra jutó lakosságszám, amely – logikusan – az adott vármegye és a példányszám hányadosa. E téren a Kisalföld 15,4-es mutatója szintén a legjobbak közt található, a már említett két szomszédos – Győr-Moson-Sopronnál kisebb lélekszámú (Vas – 11, Zala – 11,8) – vármegyét követve a harmadik. Ennél még fontosabb adat az olvasottság, azaz hogy a nyomtatott lapot összesen hányan olvassák el. Ez a szám a Kisalföld esetében közel százezer – 98.744 –, amellyel a megyei napilapok közt az első helyen áll. 

Hiszünk abban, hogy mindig lesznek olyanok, akik szívesen veszik kezükbe a papír­alapú újságokat.

– Varga Ottó, főszerkesztő.

 

– Természetesen olvasóinknak, előfizetőinknek jár ezért a köszönet, különösen azoknak, akik esetenként már több évtizede hűségesek a laphoz, de a kollégáim is büszkék lehetnek erre – értékelte az adatokat Varga Ottó, a Kisalföld főszerkesztője. – A megyei napilap az itt élők identitásának része, igyekszünk ezt a kötődést folyamatosan fenntartani, és megszolgálni a bizalmat. Munkatársaink mindennap azért dolgoznak, hogy friss, érdekes, hasznos, szórakoztató tartalommal töltsék meg a lapot. Hiszünk abban, hogy bár a digitalizáció fejlődését nem lehet megállítani, mindig lesznek olyanok, akik szívesen veszik kezükbe a papíralapú újságokat. Mindemellett természetesen online olvasóinkat is a legmesszebbmenőkig igyekszünk kiszolgálni, a folyamatosan növekvő számok ott is jelzik, hogy van igény a megyei információkra. Bízunk benne, hogy olvasóink értékelik erőfeszítéseinket, és a több mint 70 éve ezt a megyét szolgáló Kisalföld még nagyon sokáig betöltheti hírközlő, értékteremtő és véleményformáló vezető szerepét. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában