Új lakásokban az élen

2023.06.16. 20:51

Tíz év alatt Győr-Moson-Sopronban épült százalékosan a legtöbb új otthon

Miközben az országos átlag 4,3 százalék volt, addig Győr-Moson-Sopron több részének településein ennek a sokszorosát produkálta a lakásállomány növekedése az elmúlt tíz év alatt, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett adataiból. A hazai listavezető Rajka és Vámosszabadi 122 százalékkal.

Gyurina Zsolt, Mészely Réka

Forrás: Pixabay

– Rajka a szlovákok számára vonzó, Levél és Hegyeshalom pedig az osztrák határ közelsége miatt azoknak, akik Magyarország különböző pontjairól a szomszédos országba járnak dolgozni. Sok esetben korábban albérletben laktak és most inkább saját ingatlanra fordítják a pénzüket – mutatott rá Czakó Csaba, aki sok új házat épített a térségben az elmúlt tíz évben. Tendencia: míg a nagyvárosok népessége általánosságban csökkent, vonzáskörzetüké inkább gyarapodott.

 Czakó Csaba, az iparkamara országos elnökségi tagja, a vármegyei iparkamara építőipari szakosztályának elnöke hozzátette: már nem akkora a kereslet az új építésű lakások iránt, mint az elmúlt másfél-két évben, de még van érdeklődés. 

Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a legutóbbi népszámlálás előzetes adatait. A már végleges lakásadatok szerint Magyarország lakásállománya 4,6 millió lakásból áll, 21 százalékuk Budapesten, 52 százalékuk vidéki városokban, míg 27 százalékuk községekben található. Az országban általában csak néhány százalékos a növekedés, kivéve egy-egy nagyváros környékét, mint például Szeged vagy Pécs. Ezzel ellentétben erősen elkülöníthető három terület, amely az elmúlt tíz év nyertese: a Balaton, a budapesti agglomeráció és Győr-Moson-Sopron szinte teljes egészében. Győr-Moson-Sopron vármegye lakásállománya tavaly októberben 209 ezer darabból állt. 

 

A nyertes agglomeráció 

A változás 2011-hez képest 21 ezres, amely 11,2 százalékos növekedést jelent. A régió listavezetői egyben az országban is listavezetők, méghozzá nagy fölénnyel. Az első három helyezett: Rajka 122,7 százalékos lakásállomány-bővüléssel, fej-fej mellett Vámosszabadival (122,2 százalék), a harmadik Győrújfalu 70,8 százalékkal (a részleteket lásd a táblázatban). A nagyvárosokban tíz százalék felett épültek új lakások, de a nyertes egyértelműen az agglomeráció. Voltak persze vesztesek is: a vármegyehatár déli szélén fekvő települések közül néhány – nem sok – veszített lakásállományából. A legtöbbet Gyóró és Lázi, tíz százalék feletti adatuk országosan is jelentős (a szomorú győztes: Lácacséke, Borsod-Abaúj-Zemplén, 21,8 százalék). 

Vonzó munkalehetőség 

Hegedűs Sándor, a győri Openhouse irodavezetője a Kisalföldnek úgy fogalmazott: az elmúlt években a keleti országrészben kevesebb volt a munkalehetőség, onnét sokakat vonzottak régiónkba a Győrben az ipari park cégei által kínált lehetőségek, Mosonmagyaróvár, Sopron, Hegyeshalom környékén pedig Ausztria közelsége. Ezek miatt, illetve a családvállalást is ösztönző kormányzati intézkedések következtében nagyon sok új ingatlan épült. Hozzátette, hogy mára az építkezések üteme lassult, de továbbra is sokan érkeznek a jobb élet reményében Győr-Moson-Sopronba. 

Czakó Csaba Rajkán, Levélen és Hegyeshalomban sok új házat épített az elmúlt években. Ezek az épületek már szinte mind energiahatékonyak, nagyon jó szigeteléssel, a mai kornak megfelelve. 
Fotó: Kerekes István

Régi és új, komfort nélküli és ultramodern 

Az adatok tavaly októberi zárása szerint Győr-Moson-Sopronban 187.445 lakott lakás található, ebből a községekben 73.106. A lakások közül több mint ötezerben laknak hatan vagy többen, 70 ezerben három-öt személy él, 52 ezerben ketten, 60 ezerben pedig egyedül lakik valaki. Rákerestünk a két szélsőségre: 33 ezer ember él 120 vagy annál nagyobb alapterületű otthonban, míg 72 ezren 30 négyzetméternél kisebb ingatlanban. És még néhány érdekesség, a teljesség idénye nélkül: komfort nélküli vagy szükséglakásban majdnem 1300-an hajtják nyugovóra a fejüket mindennap. Panelban 24 ezren, tégla- vagy kőépítésű otthonban 147 ezren, vályog- vagy sárból készült lakban 3300-an élik mindennapjaikat. Frissen, 2010 után majdnem 21 ezer lakás vagy ház épült, míg 1919 előtt majdnem tízezer. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában