Helyi gazdaság

2018.11.19. 15:26

Tovább csökkent a közmunkások száma

Szeptemberben újabb 10 ezer közmunkásnak sikerült elhelyezkednie, elsősorban a versenyszférában, és az új belépők ellenére az elmúlt egy évben harmadára, nagyjából 122 ezer főre csökkent le a létszámuk - olvasható a Magyar Időkben a Belügyminisztérium jelentésére hivatkozva.

A kormány céljának megfelelően, vagyis hogy minél többen át tudjanak lépni az elsődleges munkaerőpiacra, továbbra is csökken a közmunkások létszáma, nagyjából ötvenezren helyezkedtek el a versenyszférában egy év alatt. A legtöbb közfoglalkoztatott továbbra is Kelet-Magyarországon dolgozik, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. 


A munkaerőhiány jelentős szerepet játszik a csökkenésben, valamint a nagyobb fizetés is vonzó erővel bír. Emellett a kormány az elhelyezkedési juttatást is megduplázta novembertől, ami így 45 600 forintra emelkedik. 


A Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program célja, hogy a kellő motivációval, szakképzettséggel rendelkező, munkára kész és képes személyek ne a közfoglalkoztatásban vegyenek részt, hanem a versenyszférában helyezkedjenek el.

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd



Diplomások már alig dolgoznak a másodlagos munkaerőpiacon, és a középfokú végzettséggel rendelkezők is egyre többen hagyják el a közmunkát, ebből világosan látszik, hogy nagyrészt a legfeljebb általános iskolát végzettek helyezkednek el a legnehezebb a piacon, arányuk 60 százalék a közmunkások között.


A közmunkások legnagyobb része szakképzettséget nem igénylő, vagy viszonylag gyorsan megtanulható munkakörökben (pl. építőipar, adminisztráció, vízügy) dolgozik, de ahogy az adatok is mutatják, számuk folyamatosan, gyorsuló ütemben csökken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában