Helyi gazdaság

2014.11.20. 10:48

Kivonulhat Magyarországról a Vodafone? A cég cáfol

A magyar leányvállalat szerint a vezérigazgató általánosságban nyilatkozott a témában, konkrét eladási tervek nincsenek.

Fotó: NICOLA WALBECK

Vodafone Group nem tervezi a magyarországi érdekeltség eladását - közölte a Vodafone Group az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A magyar leányvállalat közölte, a félreértés abból adódik, hogy Vittorio Colaonak feltettek egy kérdést, ami arra vonatkozott, hogy a cég eladná-e egyes érdekeltségeit.

A tájékoztatás szerint Colao a kérdésre válaszolva mindössze annyit mondott: a Vodafone általános elvként vallja, hogy a részvényesei érdekében mindig nyitott a portfóliója esetleges módosítására. A vezérigazgató általánosságban nyilatkozott és semmilyen módon nem állt szándékában azt sugallni, hogy a Vodafone csoportnak ilyen jellegű konkrét tervei lennének bármelyik helyi piacára vonatkozóan - közölte a Vodafone Magyarország.
 

Előzmények

 


Nem zárkózik el a Vodafone attól, hogy eladja több közép-európai érdekeltségét, köztük az ausztriai, a magyarországi és a csehországi leányvállalatát, ha megfelelő ajánlatot kap rá – mondta a brit távközlési cég vezérigazgatója, Vittorio Colao.

Nincs kizárva, hogy egyes, nem a fő piacának számító érdekeltségeit értékesítse a Vodafone, ha megfelelő ajánlatot kap rájuk – mondta a brit távközlési cég vezérigazgatója, Vittorio Colao a Morgan Stanley barcelonai konferenciáján. Egészen pontosan az ausztriai, a magyarországi és a csehországi tevékenységekkel kapcsolatban nyilatkozott a cégvezér – írja a Reuters-ra hivatkozva a Portfolio.hu.

A Vodafone Magyarországon az elmúlt években folyamatosan csökkenő árbevételt ért el, és az elmúlt években veszteségesen működött, ez is érv lehet amellett, hogy az anyacég eladná magyarországi operációját. A Vodafone piaci részesedése az elmúlt években gyakorlatilag stagnált a magyar mobilpiacon, jelenleg közel 22 százalékos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában