Kerek évforduló - hetvenéves a ménfői templom - korabeli fotók

Már az 1920-as években felvetődött a ménfői templom építésének ötlete, mert a szentmiséket a Berezédj-kastély kápolnájában tartották, ami kicsinek bizonyult. Az akkor összegyűjtött pénz elértéktelenedett, ezért több mint két évtizedet kellett várni a megvalósulásra.

Tudósító

Varga József plébános 1947 szilveszterén bejelentette, hogy templomot épít Ménfőn. Anyagi támogatásra a politikai helyzet és a háborút követő szegénység miatt sem számíthattak, de a hír páratlan összefogást indított el a településen. 1948 áprilisában Hegyi György győri építészmérnök ingyen készítette el a terveket, és 1948. május 3-án megtörtént az első kapavágás Zágon József győri kanonok és püspöki irodaigazgató vezetésével.


Karácsony a félig kész templomban


A templom Józsa Mihály telkén épült fel. Szabó Béla győri építész irányításával egy nap alatt kiásták az alapot, és 1948. május 30-án már álltak a falak. A szükséges építési anyagokat a helyi lakosok adták össze, illetve a Bezerédj-kastélyhoz tartozó melléképületekből kerültek ide. A parádés lovak lebontott istállójának 24.000 téglája beépült a szentély falai­ba. Az istállóban lévő márványitatókat is felhasználták a templombelső kialakításánál. Az első szentmisét még a félig kész templomban 1948 karácsonyán mutatta be az esperes úr.

 

Kerek évforduló - hetvenéves a ménfői templom

Templomszentelés


1949-ben elkészült a vörösmárvány oltár Réthy Gyula kőfaragómester alkotásaként. Borsa Schutzbach Antal megfestette a templom titulusát: Mária mennybevitelét. Ő készítette a Jézus Szíve-mellékoltárt és a keresztutat is. Ugyanebben az évben elkészült a nagyharang is, melyet Szlezák Rafael önött. A harang feliratát az ismert egyházi ének kezdő sorai ihlették: "Nagyasszonyunk, hazánk reménye. Bús nemzeted zokogva esd." A harangtoronyba került a Bezerédj-kápolna kisharangja is, melyet Kocsis József és Pár Anna csináltatott és Pfistermeister Antal mester öntött Kőszegen 1876-ban. A templomot 1949-ben Papp Kálmán győri megyés püspök benediktálta és ugyanebben az évben konszekrálta is. A templomszentelésre püspöki szentmise keretében 1949. augusztus 21-én került sor.

 

Fotók: Sütheő László

Déli harangszó a rádióban


Az istenháza felszentelésének 70. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt a ménfői templomban. Augusztusban pedig egy, az építés történetét feldolgozó könyv kiadásával emlékeznek meg a ménfői hívek templomukról. Augusztus 15-én és 24-én a Kossuth Rádió­ban a déli harangszó a ménfői Nagyboldogasszony-templomból hangzik fel az egész országban, hirdetve ezt az ünnepet. A felszentelésre emlékező ünnepi szentmise augusztus 17-én 19 órakor kezdődik, melyet dr. Veres András megyés püspök mutat be. Ezt követően agapé lesz a templomkertben.


Olvasónk, Sütheő László írása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában