Soproni színpadtól a hollywoodi produkcióig - Nemzetközi filmekben találkozhatunk Haumann Mátéval

A színművész neve Sopronban sem cseng ismeretlenül, hiszen több darabban is láthatta őt a közönség. A Chicagóban Billy Flinnt, az Ájlávjúban pedig a Férfi szerepét formálta meg nagy sikerrel. Az idei évadban Mercutiót alakította a Rómeó és Júliában, illetve a jelenleg is műsoron lévő, Jeanne d’Arc történetét feldolgozó A Pacsirtában Warwick gróf megszemélyesítője. 

– Úgy tudom, hogy Szilárd Leó szerepére kifejezetten magyar színészt kerestek. Hogy zajlott a casting? 

– Mindig hosszadalmas folyamat bekerülni egy szuperprodukcióba. Most is az ügynökségemen keresztül kaptam két olyan írott jelenetet, amelyek közül egyik sem szerepelt a forgatókönyvben, egy általános castinganyag volt, minden jelöltnek ugyanezt küldték. A konkrét szerepről nem volt információm, mivel az Oppenheimer kapcsán fontos volt, hogy ne kerüljön ki egyetlen szó sem a forgatókönyvből, még a karakter sem. A felvett anyagot elküldtük a kért módon, majd vártam a döntést. Általában ezeket a szövegeket a felvételt követően széttépem, hogy megszabaduljak attól a tehertől, amelyet a várakozás jelent. Elengedem, és ha megkapom a szerepet, legfeljebb meglepődöm. A szerepre nem csak magyar színészeket castingoltak, az csak menet közben derült ki, hogy a rendező Szilárd Leó szerepére magyar színészt szán. A film elkészülte után fogalmazta meg nekem Christopher Nolan, hogy abban, hogy kiválasztottak a szerepre, nem az volt a mérvadó, hogy magyar vagyok, hanem az, hogy hitelesen formáltam meg a fizikust. 

– Hogyan fogadta, amikor megtudta, hogy önt választották a szerepre? 

– Nagyjából két hónap telt el a felvétel és a telefonhívás között, boldog voltam és nagyon örültem, hogy végül én kaptam a szerepet. Rengeteg munka van benne, egy színésznek pedig mindig pozitív visszajelzés, ha egy-egy nemzetközi produkcióban vehet részt. Csinálni kell, mindent bele kell adni és még akkor is előre kell menni, ha esetleg egy-egy casting nem sikerül. Soha nem szabad feladni. 

– Miként készült fel a fizikus megformálására? 

– Az ilyen jellegű szerep nehézsége általában abban rejlik, hogy az embernek nincs túl sok jelenete. Az általam megformált karakter kétszer tűnik fel a filmben és ebben a rövid jelenetben kellett megmutatnom egy háromdimenziós karaktert. A megformálás érdekében persze az ember mindent megtesz, amennyi videót csak lehetett, megnéztem Szilárd Leóról, felkészültem az életéből, egy közel ötszáz oldalas életrajzi könyvet is végigolvastam róla. Ebből pedig a megformált személyről nagyon sok mindenre rá lehet jönni, beleértve az akcentusát is. Hallgatni kell a ritmusát, az intonációját, figyelni kell arra, hol képzi a hangot. Van egy számomra tipikus hanglejtése, ritmusa az akkoriban emigrált magyarok beszédének, így ezt is próbáltam elsajátítani. 

– A karakter eljátszása vagy a nemzetközi produkcióban való helytállás jelentette a nagyobb kihívást? 

– Ez is munka, amit én mindig is komolyan vettem. Nagyon szeretem ezt a hivatást, ez az életem. Természetesen tudatában voltam, hogy milyen volumenű produkcióba kerültem bele, de nem szabad erre gondolni folyamatosan, nem szabad, hogy ez uralja a napi teljesítményt. Zseniális emberekkel dolgozhattam együtt, külön élvezet volt velük játszani. Figyeltük és támogattuk egymást, ami nagyban megkönnyítette a munkát. 

– Mi inspirálta a pályaválasztásában? 

– Mindig színész szerettem volna lenni, soha semmi más nem érdekelt. A testvéremmel gyermekkorunk óta játszunk, mindig szeretettel tettük, ez volt a természetes. Így nőttünk fel, ezt láttuk, és nagyon büszke vagyok rá. Sopronban is nagyon szeretek játszani, imádom a várost, a nézők befogadtak, megszerettek, nagyon szép szerepeket játszhatok, fantasztikus kollégákkal, ami egy színésznek az egyik legfontosabb. 

– Eddigi pályafutásában melyik szerepére a legbüszkébb? 

– Az Oppenheimer nagy büszkeséggel tölt el, hatalmas figyelmet kap a film és én is. Boldog vagyok, hogy szeretetteljesen fogadják és valahol mindenki büszke arra, hogy ezt a szerepet magyar színész alakítja.