2024.01.21. 08:54
Sokan siklottak a Jégpályák éjszakáján Mosonmagyaróváron - fotók
Szombaton az esti órákban a Jégpályák Éjszakája keretében sokan húztak korcsolyát Mosonmagyaróváron is.

A Báger-tó melletti Mosonmagyaróvári Jégpálya is bekapcsolódott a Jégpályák Éjszakája országos programsorozatba. Szombaton 21.30-tól 23.30-ig zenés élménykorcsolyázásra várták az érdeklődőket, a Jégdiszkó után.
Egyre többen fedezik fel a jégpályát, mely tavaly november eleje óta a nagyközönség előtt is nyitva áll. Terveink szerint egészen március végéig tartunk majd nyitva
- tudtuk meg Vitos Elemér üzemeltetőtől.
– A Jégsárkányok szakosztály főként hétköznap délután 4-től este fél 9-ig használja a pályát. Öt korosztályban van csapatunk, mintegy hetven gyermekkel foglalkozunk, öttől tizenhat éves korig. Versenyzünk, illetve versenyeket is szervezünk. A pálya hétköznap délelőttönként népszerű az óvodás, iskolás csoportok körében, nemcsak Mosonmagyaróvárról és környékéről, de akár Győrből is jönnek. 12-15 óra között kibérelhető a pálya, főként hét végén például születésnapokra szokták használni – mesélte az edző.
Sokan siklottak a Jégpályák éjszakáján Mosonmagyaróváron
Fotók: Kerekes IstvánA közönség egyébként pénteken 19-21 óra, szombaton 9-11, 16.30-18.30 és 19-21 között, vasárnap 9-11 és 16.30-18.30 között korcsolyázhat a pályán. Jégdiszkót is tartanak pénteken és szombaton este. Lehet bérelni korcsolyát, illetve élezést is vállalnak.
A Jégpályák Éjszakája sok vendéget vonzott a mosonmagyaróvári pályára is: a legtöbben a tinédzserek köréből kerültek ki, de sok felnőtt is korcsolyát húzott. A diszkófények is feldobták a hangulatot és az is, hogy megjelent a Jégsárkányok kabalafigurája, Eli is, akivel többen fotózkodtak.
Korábban Győrbe jártam korcsolyázni, most a mosonmagyaróvári pályára jöttünk a barátokkal. Szeretek korcsolyázni, egy jó élmény
- vélekedett Stipkovits Noémi, akit Farkas Fruzsinával és Elivel lencsevégre kaptunk.