2024.01.23. 16:28
Közösen ünnepelt 3 soproni civil szervezet - Rókusfalvy Pál volt a vendég
Az idén már 26. alkalommal rendezték meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Soproni Csoportja, a Magyarországi Luther Szövetség Soproni Csoportja és a Soproni Kálvin Kör közös eseményét a magyar kultúra napja alkalmából a Liszt Központ Munkácsy-termében.
Rókusfalvy Pál
Fotó: Máthé Daniella
A rendezvény meghívott vendége ezúttal Rókusfalvy Pál kormánybiztos, borász, kommunikációs szakember volt, aki Túl a birtokhatáron címmel tartott előadást a részvevőknek. Beszédében kiemelte, hogy az egyik legszebb borvidék a soproni, illetve kitért arra is, hogy a borászoknak a fogyasztási trendeket innovatív módon kell kezelni.
Az est szervezője dr. Tóth Károly, a soproni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze volt, aki lapunknak elmondta, rendkívül régi hagyomány, hogy a három civil szervezet közösen tarja a magyar kultúra napját. Minden alkalommal igyekeznek valamilyen, a kultúrához köthető érdekességgel készülni, így idén Rókusfalvy Pál előadása mellett a Fidelissima Vegyeskar és Labán Roland, a Soproni Petőfi Színház ifjú művészének előadása is színesítette a programot. Hozzátette, hogy a kultúra egy nagyon fontos megtartó erő mindenki számára, közösségszervező ereje van, ezért óriási a jelentősége a hétköznapokban is.
A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepség Sopronban
Fotók: Máthé Daniella