2024.01.30. 12:54
Boldogságra tanítanak a nagykövetek - Két győri pedagógus a kiválasztottak között
A Boldogságóra programhoz, mely tavaly ünnepelte 10 éves évfordulóját, Győr-Moson-Sopron vármegyében már harminchat intézmény csatlakozott. Két győri pedagógust pedig az országos Boldogságóra nagykövetei közé választottak.
Barabás Renáta és Németh Andrea elhivatott pedagógusokként évek óta segítik a fiatalokat érzelmi intelligenciájuk fejlesztésében, amely a tanulmányok mellett a felnőtt életben is nagy segítséget jelent a felnövekvő generációnak.
A fiatalok a tanév során 10 egymásra épülő témát járnak körül, mint például a hála, a célok kitűzése és a megküzdési stratégiák. A „Boldogságóra pedagógus nagykövetek” a tanórákon kívül szélesebb körben is igyekeznek megismertetni a nagyközönséget a program szemléletével és céljaival.
Barabás Renáta, a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának mesterpedagógusa a leendő pedagógusokat és az SZE Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola kis növendékeit egyaránt tanítja.
– A gyerekek nagyon nyitottak ezekre a témákra. Szeretnek beszélgetni róla, és a Boldogságóra program is számos élményfeladatot kínál az egyes anyagokhoz. Van néhány olyan gyakorlat, amit évekkel korábban próbáltunk ki, és továbbvittünk magunkkal, mert a gyerekek annyira szerették. Ilyen például a „Ma arra van szükségem…”, a „Boldogító erősségek” vagy a „Hála” kártyák. Ezek közül szabadon választhatnak a diákok, ha úgy érzik, és az órán beválthatják őket. Például ha valakinek nehéz napja van, választhatja azt, hogy „nekem ma arra van szükségem, hogy a legjobb barátom mellett üljek”. Ezzel is segítve, hogy a gyerekek merjenek beszélni az érzéseikről és a szükségleteikről.
A jövő pedagógusnemzedékét megismerteti a programmal
Barabás Renáta szerint a mai rohanó világban nagy szükség van arra, hogy a gyerekek többet kommunikáljanak az érzéseikről, mert a ki nem mondott dolgok komoly belső feszültséget okozhatnak.
– Az egyetemi oktatói munkám során a hallgatókat is megismertetem a program fő témáival, és megtanulják, hogyan lehet ezeket bármilyen tantárgy tanmenetébe kreatívan és élményszerűen beépíteni. Így a jövő pedagógusnemzedéke már ezzel a pozitív szemlélettel kezdi majd meg a munkát.
Az egyetem és a fenntartásába tartozó általános iskola közös programmal készül a március 20-i boldogságvilágnapra. Különböző programok várják majd a diákokat és a hallgatókat egyaránt.

Fotó: Rákóczy Ádám
Szülőknek is átadná a Boldogságórát
Németh Andrea 2018 óta vesz részt a programban.
– A saját osztályommal kezdtük a boldogságórákat. Az egymás közt elmesélt tapasztalatok nyomán, valamint a diákok munkáit látva több kollégám is kedvet kapott a csatlakozáshoz. 2019-ben a Boldog Iskola, majd a 2022/23-as tanévtől az Örökös Boldog Iskola címet is elnyertük. Jómagam a mentorképzésen, később pedig a trénerképzésen is részt vettem, így támogathatom kollégáim szakmai munkáját.
Németh Andrea elmondása szerint is a gyerekek nyitottak a témára.

Fotó: Juhász Janka
– Nálunk hagyomány, hogy karácsonykor nem tárgyi ajándékot adnak egymásnak a tanulók, hanem el kell gondolkodniuk, hogy a társuk minek örülne, és ezt jelképesen átadni. Az egyik évben egy másodikos kisfiú az osztálytársának, akinek az édesanyja hetek óta külföldön volt a beteg testvérével, egy „anyai ölelést” adott. Még most is beleborzongok, ha visszaemlékszem.
Németh Andrea elmondta, az egyik nyílt napjukon a szülők is bepillantást nyerhettek egy Boldogságóra-foglalkozásba.
– Többen mondták, hogy nekik is jó lenne egy ilyen foglalkozás. Ezért szeretnék indítani egy rendezvénysorozatot, boldogságórákat szülőknek, ahol saját élményen keresztül ismerkedhetnek a program pozitív hatásával.