Ünnepek távol az otthontól

2023.12.24. 08:07

Sopronban tanuló indonéz és thai cserediákokat kérdeztünk arról, hogyan ünneplik a karácsonyt távol a családjuktól - fotó

Sopronban kezdte meg az idei tanévet Areefa, aki Indonéziából és Alicia, aki pedig Thaiföldről érkezett. Mindketten jól érzik magukat a városban, sikerült beilleszkedniük, azonban az otthon hiánya az ünnepek közeledtével felerősödött bennük. Honvágyuk ellenére izgatottan várják az első, Magyarországon töltött karácsonyt. Areefa és Alicia Lucával, a segítőjükkel látogatott ki a soproni karácsonyi vásárba.

Varga Henrietta

Areefa és Alicia Lucával, a segítőjükkel látogatott ki a soproni karácsonyi vásárba. Fotó: Szalay Károly

– A thaiföldi karácsonyra leginkább a közösségi ünneplés jellemző, ritkábban családi esemény. Gyakran összevonjuk az újévvel, így együtt ünnepelünk mindent – osztotta meg lapunkkal Alicia az országukra jellemző hagyományt. – Nálunk nincs Mikulás, tetszik, hogy Magyarországon ennek is külön tradíció­ja van. Csodálatos a kivilágítás, mindent varázslatossá tesznek a fények itt – mondta. Alicia már várja a szentestét, ugyanis hagyományos menü kerül az asztalra. – Halászlevet készítünk, de leginkább a kocsonya érdekel, mert nagyon kíváncsi vagyok az ízére. Szaloncukrot sem kóstoltam még ezelőtt – tette hozzá.

– Indonéziában fordítva vannak az ünnepek – vette át a szót Areefa. – Nálunk a családok ünnepelnek, és a városokban kisebb a karácsonyi készülődés. Mindenki a szeretteivel tölti az időt. A hazámban kevesebb az utcákon a dekoráció, ezért is nyűgözött le itt a vásár. Újdonság volt a hó is, mivel Indonéziá­ban télen sincs hideg – mondta nevetve Areefa. Hozzátette, várja a szentestét, a halászlé mellett indonéz ételek is készülnek. – A testvéreimmel meghitt, karácsonyi műsort adunk elő magyarul a nagycsaládnak, emiatt rendkívül izgulok – fűzte hozzá a diáklány.

Areefa és Alicia Lucával, a segítőjükkel látogatott ki a soproni karácsonyi vásárba. Fotó: Szalay Károly

 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában