2023.10.18. 11:03
Nótadélután őszi hangulatban Győrben
Őszi nótadélutánt rendeztek a Győr-Moson-Sopron Megyei Nótaegyesület szervezésében az MSZP székházában.
A rendezvényen fellépett Kocsis Ferenc, Csuka Zsuzsa, Hajnal Nikoletta, Tímár Antal, Kovács Magda, Varga Eta, Magyar Balázs, Takács Sándor, Krasznai Tamás, Frankó Ferenc és Harsányi Veronika.
![](https://cdn.kisalfold.hu/2023/10/w1Sr5LnEoz6uVbVZSONK7VzITymbGI1FvYWm6JhQEvU/fit/953/342/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwZjY1YmZhMWZhZjRiNTZhNjU2MTM4ZjJhNTAwZjU2.jpg)
A nótatalálkozót Varga János prímás és zenekara kísérte. A műsorvezetők Krasznai Tamás és Hajnal Nikoletta voltak. A kétórás rendezvény vidám hangulatban telt el. A fellépő művészek felkészültségükről adtak számot, amit a közönség vastapssal hálált meg nekik. Két órán át szólt a nóta a rendezvény helyszínén, ahol mindvégig jókedv uralta a termet. Az esemény igazán emlékezetes volt mind a résztvevők, mind a közönség számára. Kép és szöveg: Gulyás Attila