Rekord született

2023.10.26. 07:21

Együtt ropta elsős és öregdiák a győri Széchenyi István Egyetem gólyabálján - Fotók

Rekordszámú, ezernél is több hallgató bulizott hajnalig a Széchenyi István Egyetem Győr Városi-Egyetemi Csarnokban megrendezett gólyabálján. Első- és felsőbb évesek, jelenlegi és egykori hallgatók ropták együtt a nagyszabású rendezvényen, amelyen a már szokásos Necc Party mellett ezúttal T. Danny mozgatta meg a közönséget.

Széchenyi Egyetem

Forrás: SZE

Fotó: Adorján András

A Gólyahét után az őszi szemeszter legnagyobb (és egyben legtöbb résztvevőt megmozgató) hallgatói rendezvénye a Gólya- és Öregdiákbál a Széchenyi István Egyetemen. Az eseményen dr. Henézi Diána, a Közlekedési Tanszék kiváló mentor díjas oktatója, valamint az idén Hallgatóbarát egyetemért díjban részesült Lőrincz Gergő, az intézmény Pályaorientációs és Marketing Központjának vezetője üdvözölte a bálozó sokaságot. A rendezvényt Vályi Nagy Dávid, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke nyitotta meg, majd Aschenbrenner András EHÖK-alelnök mondott pohárköszöntőt. A program az egyetemi logóval díszített kitűzők átadásával és a hagyományos gólyaesküvel folytatódott, mellyel az elsőéveseket szimbolikusan egyetemi polgárrá fogadta a széchenyisek közössége. 

„Sikeres rendezvényt zártunk, több mint ezerötszáz jegyet adtunk el, ami rekordnak számít a bál történetében” – utalt a rendkívüli értékesítési adatokra Hering Petra, az egyik főszervező. „A program vonzerejét jól mutatja, hogy egyes vendégeink távoli városokból, például Szegedről érkeztek hozzánk, számukra úgynevezett kísérő jegyet tudtunk biztosítani” – fűzte hozzá. 

 „Egy életben egyszer fordul elő, hogy több száz elsőéves társammal együtt szórakozhatok egy bálon. Szerintem ez vonzott ide mindenkit” – fejtette meg a fokozott érdeklődés okát Dezamits Liliána, elsőéves gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató, aki szeptemberben kezdte meg tanulmányait az egyetemen. „Kevés hasonló rendezvény van, ahol ennyire színvonalas körülmények között, ilyen elegáns módon lehet szórakozni. Kihagyhatatlan élmény” – toldotta meg a korábbiakat. 

A tatabányai Jenei Barnabás két szakma megszerzése után, vállalkozása működtetése mellett döntött úgy, hogy újra iskolapadba ül és elkezdi egyetemi tanulmányait környezetmérnöki szakon. Számára a gólyabál kötelező program. „Többek között azért is jöttem ide Győrbe, hogy ilyen eseményeken részt vegyek. A külvilágban nincsenek ilyen bálok, ilyen csak az egyetemen van. Nagy szükség van rájuk, mert összerántják a közösséget” – fogalmazott. 

A rendezvény nevében nem véletlenül szerepel az öregdiák kifejezés, hiszen minden évben visszalátogat az alma materbe számos korábban itt végzett hallgató. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a gólyabál – a Gólyahét és az egyetemi napok mellett – évről évre fix találkozási pont az alumniközösség számára. 

„A gólyabál az egyik személyes kedvencem az egyetemi programok közül. Sokadszorra vagyok itt, de azt hiszem, nem utoljára” – árulta el portálunknak Nyikos Mátyás levelező mesterszakos hallgató, aki járműmérnök tanulmányai mellett már állandó munkahellyel is rendelkezik. „Mindig jó érzés visszatérni az egyetemre, hiszen számtalan régi ismerősbe botlok, de új arcokkal is szívesen ismerkedem. A Necc Partyt pedig egyébként is botorság lenne kihagyni” – vélekedett. 

T. Danny fellépése után a bálkirály- és bálkirálynő-választás eredményhirdetését hallhatta a közönség, az ezt követő mulatsághoz pedig a méltán népszerű Necc Party DJ-duó szolgáltatta a talpalávalót. A zajos siker nem is maradt el, hajnalig alig fogyatkozott a tömeg a táncparkettről. Kit a közösség, kit a nosztalgia, kit a hangulat hozott el a Győr Városi-Egyetemi Csarnokba erre az alkalomra, de egy biztos: emlékezetes este volt. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában