Közösség

2023.08.05. 21:17

Kiállítás nyílt és a legszebb bicikliket is keresték a kimlei falunapon - Fotók

Gyermekfoglalkozások, festménykállítás, bicikli szépségverseny, harcművészeti bemutató is színesítette a koncertek mellett a kimlei falunapot.

Mészely Réka

A kimlei kertbarátok egyedi dekorációt alkottak.

Fotó: Kerekes István

A kimlei kötődésű Tóth László alkotásaiból nyílt kiállítás a helyi művelődési házban. 
– A kiállításon olyan alkotás is látható, amit még 1961-ben készítettem. Bár vonzott a festészet, végül mérnökként végeztem. Az alkotástól nem szakadtam el, sokféle technikával dolgozom, grafikák mellett olajjal, de az utóbbi időben temperával és akrillal is festek – avatott be Tóth László, akinek művei augusztus 21-ig láthatóak Kimlén. 

Tavaly nagy sikere volt a bicikli szépségversenynek. Most is feldíszítettek néhány kétkerekűt. A kimlei kertbarátok egyedi dekorációt alkottak, mégpedig több kerékpár felhasználásával, melyet sok színes virág mellett zöldségekkel és virágokkal is díszítettek. 

A gyerekeket többféle kézműves foglalkozással, légvárral várták, a felnőtteket pedig koncertek szórakoztatták. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában