65 éve alakult

2023.05.16. 16:37

Jubilál a Győri Fotóklub Egyesület - Tagok fotóiból nyílt kiállítás - fotók

Hatvanöt éves lett a Győri Fotóklub Egyesület, ennek apropóján kiállítást szerveztek a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér második emeletén. A közel száz kiállító által készített művészi képeket május 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők hétköznap 13 és 16 óra között.

kisalfold.hu

Fotó: Csapó Balázs

A jubileumi kiállítást hétfőn Roll Péter, az egyesület elnöke nyitotta meg, beszédet mondott Rózsavölgyi László az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke, majd a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium tanulói adtak zenei ízelítőt.

- A Győri Fotóklub Egyesület 65 éves története egy életmű. A fotóklub hajója, ami kezdetben egy kis csónak volt, pontosan 65 évvel ezelőtt indult el Győr akkori kikötőjéből - emlékezett vissza Roll Péter az alakulás napjára, 1958. január 10-re.

- Ezen a napon a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár Fotókörének nyílt levele jelent meg a helyi újságban „A fényképezés művészeihez és barátaihoz” címmel és megbeszélésre hívták este 6-ra a vagongyári József Attila Művelődési Otthonba a hasonló érdeklődésű szakköröket. Az akkori elhatározás még nem egy városi fotóklub, hanem inkább egy intézőbizottság felállítása volt. A meghívásnak 11 szakkör tett eleget, és elhatározták a Győri Fotókörök Munkaközösségének a létrehozását. A ünnepélyes egyesülést két héttel későbbre tűzték ki. Az esemény 1958. január 31-én meg is történt, de időközben kiderült, hogy a fotókörök mégiscsak jobban szerettek volna egy városi fotóklubot amelytől nagyobb szakmai előrelépést vártak. Így a Győri Fotóklub mellett döntöttek - mondta el lapunknak Roll Péter.

Hatvanöt éve még csak épp, hogy egy tucat fotós alkotta az egyesületet, mára közel száz aktív klubtaggal működnek Győrben. 

A hétfői megnyitón hét fotóst tűntettek ki jubileumi oklevéllel: Felvételünkön (b-j)Németh Miklós, Babics László, Magyar György, Dániel István, Lantos Sándor, Eördögh Szilveszter és Mekli Zoltán.

- Munkáinkból rendszeresen kiállítást szervezünk klubtagjaink egyéni aktivitása mellett. Részt veszünk hazai és nemzetközi fotópályázatokon, melyeken eredményesen szerepelünk. Fotóművész klubtagjaink száma folyamatosan bővül. Hosszú évek óta a hazai élmezőnyhöz tartozunk, nemrégiben az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja lettünk -emelte ki az elnök.

- Egyéni fotópályázatokon tagjaink a világ élvonalában szerepelnek, kimagasló eredményeket érnek el a versenyfotográfia területén. Közben saját magunk is évről-évre szervezünk fotópályázatot, lehetőséget adva a fotósoknak, hogy "nálunk" is megmérettessék alkotásaikat. Minden évben megrendezzük a fotópikniket a Radón, amelyen fotós alkotóként és nézőként is bárki részt vehet -tette hozzá Roll Péter.

A kiállításon 68 fotó látható a falakon, amelyek az egyesület jelenlegi életét, tagjaink aktivitását mutatják meg. 

Mottójuk továbbra is: 

A Győri Fotóklub Egyesület az a hely, ahol a tradíció és a minőség találkozik

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában