Élet vakvezető kutyával - Győrben Gesztenye már 6 éve segíti gazdáját - Videó

Az I. Győri Lions Alapítvány azért hirdetett gyűjtést, hogy legalább egy vakvezető kutya kiképzését támogassa. 

Mihez járul hozzá, aki támogatja ezt a célt? Borsodi Erzsébet látássérültként kipróbálta az életet kutyával és anélkül is: szerinte egy embernek szabadságot és egy kutyának jólétet ajándékoz, aki ad. De a pénzen kívül ezer más dologgal is segíthetjük a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola munkáját, Komondi Piroska a lehetőségek és a kiképzés rejtelmeibe avatja be olvasóinkat. 

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál 40–50 látássérült van a várólistán, jellemzően 2–3 évet kell várni egy segítő kutyára. Nem érkezési sorrendben történik az átadás, hanem egyéni mérlegelés alapján. Az alapítvány élethosszon át követi és támogatja az ebeket, hogy a kliens számára térítésmentes legyen. 

– Egyéves korukig önkéntesek nevelik a kutyákat. Kezdő kutyások is vállalhatják, segítjük őket – mondja Komondi Piroska, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetője. – Később, ha átjut az egészségügyi szűréseken, viselkedésteszten, kiképzőkhöz kerül. A képző lefedett szemmel dolgozik a kutyával. Viszont jól lehet látni azt a pillanatot, amikor leesik az állatnak, hogy a gazdi valóban nem lát, és neki kell vigyáznia rá. Onnantól máshogy viselkedik a kutya, ekkor veszi át a felelősséget. 

A kiképzők 2–3 kutyával dolgoznak egyszerre. Mivel velük élnek, nemcsak vezetni tanulnak meg a négylábúak, de az együttélés szabályait is elsajátítják. – Fontos, hogy élhető társat tudjunk kiadni a kezünkből. Ha lelopja a kaját az asztalról és egész nap ugat a lakásban, akkor teljesen mindegy, hogyan vezet – tette hozzá Piroska. 

Borsodi Erzsébet Gesztenye nevű társa is így tanulta a mesterségét. Erzsébet fogyatékosságügyi tanácsadóként dolgozik Győrben. 

– Segítek eligazodni a bürokratikus útvesztőkben, de szemléletformáló eladásokat is tartok, próbálom jobbá tenni a fogyatékkal élők életét – mondta. 

Huszonnyolc éve közlekedik vakvezető kutyával, Gesztenyével hat éve alkotnak vidám párost. Szerencséje volt: már épp kezdtek gazdit keresni neki, amikor ő jelentkezett. – Első látásra szerelem volt. Amikor ismerkedni hozták Gesztenyét, mire a kiképző felért az emeletre, Gesztenye már játékkal a szájában jött ki a lakásomból. Amikor az első próbakört tettük a Bercsényi környékén, gyönyörűen dolgozott nekem. Pedig először még a kiképzőre szoktak pislogni, tőle várják az irányítást. Mikor indulni készültek, megkérdeztem Gesztenyétől, hogy itt marad-e velem. Visszajött az ajtóból, és leült mellém – mesélte Erzsébet. 

A győri hölgy egyik szeméről nyolc-, a másikról tizennyolc éves korában vált le a retina, jobb oldalt teljesen vak, és a bal szeme is romlik. Mikor korábbi társa, Speedy váratlanul meghalt, akkor vette fel a kapcsolatot a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolával, hogy szeretne új vezetőt, mert hozzászokott, és nélküle nem tud közlekedni. 

– Kutyával bárhova bátran elmehetek. Nélküle viszont mintha egy óvodás gyermekké fejlődnék vissza: ha valaki megfogja a kezem, megyek, ha nem, akkor otthon maradok. 
Erzsébet aktív életet él: tanul, dolgozik, szabadidős programokat szervez, színházba jár. – Mindent, amit szeretnék, meg tudok csinálni kutyus segítségével. 

Véleménye szerint támogatni egy eb kiképzését azt jelenti, hogy egy ember szabadságát biztosítjuk, ráadásul egy négylábúval is jót teszünk. Gesztenyének például rengeteg játéka van, és barátai, akikkel a futtatóban szokott ugrándozni. De a munkát sem úgy fogja fel, mint sok ember. 

– Csóvál és örül, bújik bele a hámba. Bár az emberek dolgoznának ilyen örömmel és lelkesen! – mondja Erzsébet, amikor megmutatja, hogyan figyelmezteti szintkülönbségre, lépcsőre Gesztenye. Nem úgy nézett ki, mint egy szomorú, hajszolt kutya. 

– Láttuk, hogy minden komoly vakvezető-iskola világszerte saját tenyészettel dolgozik. Ötödik éve működik nálunk is, és beigazolódott: most 80%-os a beválási arány. Felvett minket sorába a nemzetközi vakvezető kutyás szövetség, és ők segítettek elindítani a tenyészprogramot.