Az első tánc varázsa

2022.09.02. 18:35

Egyre többen készülnek oktatóval az esküvőjükre Sopronban is

A tapasztalatok szerint egyre több pár emeli az esküvője fényét és kedveskedik a násznépnek – valamint saját magának – egy-két, az alkalomra betanult tánc előadásával. Betekintettünk a kulisszák mögé, hogy miként történik a felkészülés egy ilyen alkalomra.

Tama István

Toronya Alexandra és Telek Máté tánctanárok mozdulatait Szabó Ivett és Csonka Dávid követi az oktatáson. Fotó: Szalay Károly

Szabó Ivett és Csonka Dávid holnap mondják ki egymásnak a boldogító igent, és még az utolsó napokban is próbálnak, ugyanis két tánccal készülnek arra, hogy maguknak és vendégeiknek még emlékezetesebbé tegyék a nagy napot. Szorgalmasan csiszolják tanáraik irányításával a lépéseket a Sinergia Stúdió tükrös termében. 

– Mivel semmilyen táncosmúltunk nincs, ezért mindenképpen szakember segítségével terveztünk felkészülni erre. Türelmes és jó oktatókat találtunk, és olyan remek koreográfiát állítottak össze számunkra, amit még gyakorolni is öröm – mondta el a jegyespár, akiknél angolkeringő és egy karibi tánc, a bachata szerepel a műsorban. Miközben belebújtak alkalmi cipőikbe, elárulták, hogy a próbákon annyira megkedvelték ezt a közös programot, hogy az esküvő után terveznek visszatérni ide további táncokat tanulni. 

– Idén már hetven felett van az általunk felkészített párok száma, nagy népszerűségnek örvend az esküvői nyitó- és meglepetéstánc – osztották meg tapasztalataikat az oktatók, Toronya Alexandra és Telek Máté. 

Egyre többen vélik úgy, hogy érdemes energiát fektetni abba, hogy a násznép előtt bemutatott, férjként és feleségként eljárt első táncuk varázslatos legyen. 

– A jelentkező párokat arra kérjük, hogy gondolják végig, mi illik a személyiségükhöz leginkább, és ennek alapján állítjuk össze a táncokat. Általában egy klasszikus nyitótáncot szeretnének előadni, és emellé gyakran egy komplexebb vagy viccesebb meglepetéstánc, esetleg mix járul – ismertetik. 

Megtudtuk azt is, azzal együtt, hogy a közös tanulás pozitív élményt jelent és egy igazán minőségi együtt töltött idő az esküvőjükre készülő párok számára, néha azért előfordulnak kisebb nézeteltérések, főleg akkor, ha a késői bejelentkezés miatt a szükségesnél kevesebb idő áll rendelkezésre a koreográfia elsajátítására. 

A jegyespárok felkészítése mellett külön tartanak olyan tanfolyamokat is, ahol a lakodalmakban játszott zenékre tanítanak táncokat, hogy senki se jöjjön zavarba, ha egy ilyen jó hangulatú alkalmon megkérdezik: Szabad egy táncra? 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában