Tanösvény

2022.08.25. 15:11

A vadászat nem csak a lövés pillanata

A Károly-magaslati parkolótól indul és az Erdő Házáig kanyarog három és fél kilométer hosszan az erdőben a most átadott vadgazdálkodási, vadászati tanösvény, amely a Soproni Egyetem és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. együttműködésének köszönhetően jött létre.

Tama István

Kovács Ferenc, dr. Sándor Gyula és prof. dr. Fábián Attila a tanösvény átadásán. Fotók: Máthé Daniella

Vadászkürtök hangja verte fel az erdő csendjét a tanösvény avatási ünnepségének kezdetén, az eseményt a Soproni Lőver Vadászkürt Egyesület előadása színesítette. Az új ösvényen az irányt a fákra felfestett zöld „T” betű jelzi, az útvonalon szakemberek által összeállított tíz interaktív tábla kapott helyet. – Nemcsak táblákon olvashatják el az érdeklődők a vadászat és a vadgazdálkodás rejtelmeit és feladatait, hanem eszközöket és berendezéseket is kihelyeztünk. Aki végigjárja az ösvényt, azok számára már ismerős lesz az erdőben látható összes berendezés, hiszen itt megtapasztalhatja, hogyan működik egy etető, egy sózó vagy egy magasles – mondta el dr. Sándor Gyula, a Taeg Zrt. vezérigazgatója.

– A Tanulmányi Erdőgazdaság és a Soproni Egyetem szakmai sorsa hivatalosan is összekapcsolódott. Több olyan projekt megvalósításában gondolkodunk, amely egyrészt az Erdőmérnöki Kar képzéseit erősíti, másodsorban a közgazdaság-tudományi kar turizmusképzésének a szolgálatában is áll – hangsúlyozta az átadáson prof. dr. Fábián Attila, az egyetem rektora. A tanösvény létrehozásával kiemelt cél volt, hogy a nem igazán ismert vadgazdálkodást közelebb hozzák a polgárokhoz, hogy ismerjék meg azt a komplex tevékenységet, amit az erdei ökoszisztéma jelent, azt, hogy a vad és az erdő milyen módon van egymásra utalva.

– A vadászat nemcsak a lövés pillanata, hanem azt megelőzően az állatokkal, az állománnyal való törődés, foglalkozás, gondozás, egy fenntarthatóan végzett tevékenységkör, amit a teljes ökológiai rendszerre odafigyelve végeznek. Fontos, hogy az embereknek a zsigerei- kig hatoljon az a tudat, hogy az erdészektől nem kell az erdőt félteni, a vadászoktól nem kell a vadállományt félteni, hiszen ők hosszú távon szeretnék ezeket a javakat megőrizni – jelentette ki Kovács Ferenc, az Agrár- misztérium vadgazdálkodási főosztályának vezetője.

Az ösvény egyik állomásán egy kvíz is helyet kapott, az ennek kérdéseit helyesen megfejtők 10 százalék kedvezményben részesülnek az Erdő Háza belépőjegyének árából. Az új túraútvonal a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. támogatásával jött létre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában