Két éven át tartott a felűjítás

2021.11.30. 06:22

A nagypapa tiszteletére kapott új életet a Barkas a 16 éves ravazdi fiútól – Fotók, videó

Sóki Kristóf végzős asztalostanuló Győrben. Ösztöndíjából és a nyári munkák alatt összegyűjtött fizetéséből két éve vásárolt egy Barkast, amit saját kezűleg restaurált. A keletnémet platós járgány a napokban kapta meg a „Muzeális jellegű jármű” igazolványt.

Sperling Krisztina

Forrás: Kisalföld

Fotó: Cseh Róbert

Sóki Kristóf néhány évvel ezelőtt vesztette el nagyapját, aki méhészkedett és egy kék platós Barkasszal járt kaptáraihoz. A fiatalember elmondása szerint szinte ebben az autóban nőtt fel. Már kiskorában elhatározta, hogy egyszer neki is lesz ilyen járműve.

Kék platós volt az álma

Kristóf néhány évvel ezelőtt vesztette el nagypapáját, aki méhészkedett és egy kék platós Barkasszal járt a kaptáraihoz. Mint mesélte, szinte ebben az autóban nőtt fel. Már egészen kis korában elhatározta, hogy egyszer neki is lesz. Az élet úgy hozta, hogy nagyapjáét nem tudta megtartani a család. Azt minden összegyűjtött alkatrésszel együtt el kellett adniuk. Kristóf már jó néhány éve kérlelte a családját, hogy vegyenek egyet, de minden alkalommal amikor szóba hozta, lebeszélték róla. Két évvel ezelőtt hozta meg a nagy döntést. Októberben meglátta annak az autónak a hirdetését, ami teljesen megegyezett azzal, amelyben gyerekként a mindennapjait töltötte, novemberben pedig bejelentette szüleinek, hogy vett egy Barkast. El kellene hozni.

“Ekkor már nem volt választási lehetőség. A Barkas jött” – mondta nevetve.

A megvásárolt autóval sokkal több a kapcsolódási pont a nagyapjához, mint ahogy azt elsőre Kristóf sejtette. Kiderült, hogy a megvásárolt jármű eladója egyidős a nagypapával és szintén méhészkedik, amihez ezt a platós gépet használta. Azóta is tartják a kapcsolatot. Kristóf rendszeresen küldött neki fotókat a felújítás fázisairól.

Öreg szakik kincseiből

Az autó felújításán tanulás mellett délutánonként, hétvégenként dolgozott. Alkatrészek után kutatott az interneten, amikhez hozzájutott, azokat gondosan katalogizálta. Az autóba eredeti gyári alkatrészeket épített be. Hogy ezeket beszerezze, börzékre járt, de ahogy mondta, az is szerencsés, hogy itt működött az AFIT Autófelszerelési Vállalat (ez látta el az állami cégek járműveinek szervizelését), és sok egykor ott dolgozó szakembernél még lehet kincseket találni. Olyan alkatrészeket, amik nem mai vagy korabeli utángyártottak, hanem eredetiek.

Annak, hogy az autó a muzeális minősítést és oldtimer (OT) rendszámot kaphasson, feltétele, hogy a felújítás, restaurálás után gyári vagy gyárias jellegűnek kell lennie. Korabeli kiegészítőkkel lehetett felszerelni a járművet. Nem lehetett rozsdapöttyös sem, mivel ez nem megőrzött, hanem restaurált autó. Az új fényezés után a Barkas a Kékcinege nevet kapta Kristóf baráti társaságától.

 

Jól jött az asztalostudás

Kristóf segítséget és sok tanácsot kapott a hegesztéshez, fényezéshez olyan idősebb autószerelőktől, akik még foglalkoztak Barkas-javításokkal. A felújítás során az asztalos szakismereteit is tudta kamatoztatni. A deszkaplatót maga készítette, sok helyen kellett a szerelés során fakiegészítőket beszerelni, sablonokat gyártani.

DDR-szerelem

Kristóf ugyan harmadik generációs asztalos a családban, az elmúlt két évben szerzett tapasztalatai alapján elhatározta, hogy az autószerelői képesítést is megszerzi. A felújításokba pedig annyira beleszeretett, hogy már egy Barkas busz és egy kombi Wartburg várja, hogy a kezei alatt újjászületve, OT-s rendszámmal rója majd az utakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában