Helyi életstílus

2021.09.08. 15:45

A Babarczi Pincészet lett Magyarország legszebb családi birtoka

Ötödik alkalommal hirdették ki a „Magyarország legszebb birtoka” verseny győzteseit. A családi kategóriát a győrújbaráti Babarczi Pincészet nyerte. Nem véletlen a siker, hiszen a vállalkozásban együtt dolgozik az egész család.

Barki Andrea

A pincészetet az agrárvégzettségű házaspár, Babarczi László és felesége, Babarczi Lászlóné Németh Mária alapította.

– 1980-ban kezdtünk szőlőt művelni háromezer négyzetméteren, pillanatnyilag hatvan hektár körüli területen gazdálkodunk és további tizenöt hektárról vásároljuk a szőlőt. Sikerült megvenni ezt a kis majorságot, ami előtte a prépostságé, majd a tsz-é volt és itt alakítottuk ki a borászatot – emlékezett vissza a kezdetekre Babarczi László, majd elmondta, hogy náluk a nemzedékváltás 2008-ban indult, de 2010-ben felgyorsult, amikor stroke-ot kapott. Akkor az összes feladat a gyermekeire, Lászlóra és feleségére, Ritára, valamint leányára, Zsuzsannára szakadt.

– Jól megvan a három fiatal. Én most titkos tanácsos vagyok – jegyezte meg a családfő.

Beletanultak a borászatba

– A bátyámmal gyerekkorunk óta mentünk kapálni, szüretelni, megcsináltunk mindent a pincében – mondta Babarczi Zsuzsanna.

– Nemzetközi kapcsolatok szakon végeztem az egyetemen, majd dolgoztam Svájcban és Milánóban is tanultam egy évet. Mindig azt mondták a szüleink, menjünk tanulni és világot látni, a birtok mindig itt lesz háttérnek. 2008-ban hazajöttem a szüretre és itt ragadtam. Megszereztem a szakmérnöki diplomát. A sógornőm a pénzügyet, az adminisztrációt viszi, én pedig a szőlészetet, a borászatot, valamint az értékesítést. Bár a bátyámnak van főállása, mivel családi vállalkozás vagyunk, a nagyobb döntéseket együtt beszéljük meg, édesapámat is bevonva. A terület fejlesztését apu vezényelte, mi pedig az ültetvények cseréjét végeztük. Ötven hektár szőlőt újratelepítettünk, prémium minőségre törekszünk. Fő fajtáink az Irsai Olivér, a rajnai rizling, olaszrizling, tramini, cserszegi, sauvignon blanc. Az újratelepítésnél fontos volt, hogy a magyar és a külföldi piacot is lefedjük.

Új piacokat találtak

A fiatalok már több nyelvet beszélnek, így könnyen teremtenek kapcsolatot külföldön. Világot látott emberek, akik hazahozzák és alkalmazzák a jó gyakorlatokat. Elkezdtek több piacra exportálni. Édesapjuk idejében a kocsmák ellátása és a nagybani eladás volt a fő értékesítési vonal. A fiatalok hozták be a palackozást, illetve a cseh és olasz piacot. 2009-ben négyezer palackot töltöttek, most éves szinten hetvenezer palacknál járnak.

Alapozás és frissítés

Vajon mi szólt a birtok mellett az értékelésnél? – merül fel a kérdés. Mint minden jelöltet, a Babarczi család pincészetét is a helyszínen tekintették meg a bírálóbizottság tagjai, akiknek Zsuzsanna személyesen mutatta be a birtokot. Ugyanazon a helyen él a család, ahol a szőlészet, borászat központja található, de ott vannak a gépek és a bemutatótermük is.

– Az értékelésnél valószínűleg az számított, amit mi is fontosnak tartunk. Az, hogy a generációk összefogása működteti a birtokot: édesapám tapasztalata a mi frissességünkkel, lendületünkkel. Bár apu frissességével sincs baj, hiszen kétszáz évre vannak tervei. Az egyik generáció alapozott, a másik megújított – vélekedett Zsuzsanna, aki azt is elmondta, hogy rengeteg fejlesztési ötletük van még. Főként gépeket szeretnének beszerezni, de újabb piacokat is keresnek. Szeretnénk az eladást itthon is bővíteni. Szerencsére egyre több csoport jelentkezik be hozzánk borkóstolóra. Ezzel az a célunk, hogy a borkultúrát, a borainkat megismertessük és nem utolsósorban szeretnénk elérni, hogy tőlünk vásároljanak. Azt tapasztalom, hogy a személyes jelenlét nagyon fontos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában