Télen-nyáron használhatja a közösség

2021.08.20. 16:20

Megújult a sokorópátkai Művelődési Otthon – Fotók

kisalfold.hu

Fotós: HUSZAR GABOR

Pénteken adták át sokorópátkai Művelődési Otthont, ami a Magyar Falu program 32 864 445 forintos támogatásából újult meg. Ebből készült el a tetőcsere, födém hőszigetelés, új központi fűtés, az önkormányzat pedig négy nyílászáró cseréjét finanszírozta önerőből.

Az óvodai játszóudvarának felújítása még tart, a tervek szerint őszre készülnek el vele – mondta el Kara Ákos országgyűlési képviselő az átadóünnepségen.

Bassák Attila polgármester kiemelte, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően most már ősszel és télen is tudják használni az intézményt. „Születésnapokat esküvőket is lehet majd tartani, de a helyi civil szervezetek és az önkormányzat is szervez majd ide programokat többek közt egy közösségi disznótorban is gondolkoznak” – mondta a polgármester.

A Művelődési Otthon átadását szentmise követte. Ami után ebédre várt mindenkit a Sokorópátkai Mustármag Egyesület a templomkertbe. A falu kenyerét Vajda Péter sütötte meg, szorgos asszonyok pedig süteményekkel készültek az alkalomra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában