Győr 750

2021.08.28. 06:45

Hétvégi séták Győrben – Születésnapi múltidéző Gyárvárosban

Mai sétánkon annak a városrésznek a kapujában járunk, ami Magyarország első ipari parkjaként épült meg Győrben. A millennium évében, 1896-ban kezdődött annak a vállalatnak a története, amely nem csupán a győri ipar zászlóshajója volt, hanem a járműgyártás történetének nagykönyvébe is beírta a nevét, üzleti sikerei világhírűvé tették.

Csobayné Pintér Éva

A város kitűnő helyszínt biztosított ipartelepek létesítéséhez, a Dunántúl legfontosabb kereskedelmi központja volt ekkor.

A rendszerváltást követően azonban a Gyárvárosunk területén egykor működő üzemek jó része megszűnt, vagy itteni telephelyeit felszámolta. Ez történt a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár központi városi telephelyével is a Budai utcában. Noha a győri ipar szimbolikus pontja volt, épületeit lebontották, és itt épült meg 2006-ban 100 millió euró értékű beruházással 31 ezer m²-en a kétszintes Árkád Győr bevásárlóközpont.

Mementó hazánk egykor legnagyobb gyárából

Szerencsére a gyár telephelyének felszámolásakor úgy döntöttek, hogy a gyár talán legrégebb óta működő termelő berendezését nem bontják szét, hanem egyben hagyva egy kis szabadtéri ipari múzeummá alakítják. Ezzel állítanak emléket a több mint 100 évet megélt ipari üzemnek, mely egykor hazánk egyik legnagyobb gyára volt.

Múlt heti feladványunk ehhez a műszaki érdekességhez vezet bennünket. Ott állunk, ahol 1903-ban üzemi szinten megkezdődött az automobil-gyártás, ahol megszületett a világ első mechanikus négykerék-hajtású és -kormányzású közúti járműve, ahol Gustave Eiffel tervei alapján 1906-ban elkészült a kovácsüzem, ami kora legmodernebbjei közé tartozott. Ott, ahol 1944. április 13-án a győri bombázások kezdődtek, ahol kétszer kellett a gyárat felépíteni, ahol tudós egyetemi tanárból és sztahanovista esztergályosból is lehetett gyárigazgató egykor. Most egy muzeális korú és értékű kovácsgépet láthatunk a szabad ég alatt, a bevásárlóközpont parkolójának szomszédságában, néhány emléktábla társaságában.

Egy villanymotor hajtotta a monstrumot

A laikusok számára talán nehezen elképzelhető, hogy az ejtőkalapácsos technikával dolgozó gép működéséhez az energiát egy nagy teljesítményű villanymotor szolgáltatta, és megfelelő szíjakkal, hevederekkel forgatta az óriási lendkerekeket. A lendkerekek egy hosszú és erős tengelyt hoztak mozgásba, mely a magasba emelte a kovácsszerszám felső elemét, ám egy megfelelő pozícióban a „medve” lezuhant, és a szerszám két része között elhelyezett izzó fém a többször megismételt munkafolyamat során felvette a kovácsszerszámban kialakított üreg formáját. A gép egyszerre több munkahelyet szolgált ki, kisebb-nagyobb munkadarabok egyidejű alakítását is lehetővé tette.

A gyár eredményes működéséhez azonban nemcsak kiváló gépekre, hanem kiváló munkásokra és vezetőkre is szükség volt, különösképpen a viharos történelmi időkben, melyeknek ez a gyár is elszenvedője volt.

Nevét gyakran összekeverik testvéréével

Születésének évfordulója alkalmából emlékezzünk meg Pattantyús-Ábrahám Imréről, aki 130 évvel ezelőtt, 1891. augusztus 26-án született, és a 65 évvel ezelőtt hunyt el. Egy sorsfordító évtizedben, 1941–1951-ig volt a gyár igazgatója. Vallásos emberként élt, egyetlen pártnak sem lett tagja, a különböző pártállású emberekkel mégis mindig megtalálta a munkához szükséges közös hangot.

A német megszállás idején mindent megtett, hogy az értékes gépeket megmentse, a berendezések nyugatra szállítását megakadályozza, a gyár vagyonát elrejtse. A zsidóüldözés idején több munkatársa életét megmentette. Irányításával indult meg a termelés és a csarnokok újjáépítése a pusztító bombatámadások után. Szakmai hozzáértésének, erkölcsi tartásának, vezetői képességeinek volt köszönhető, hogy 1945 után is vezető maradhatott, egészen 1951-ig, amikor visszatért az egyetemi oktatáshoz.

Sajnálatos, hogy kihívásokkal teli életének eredményeit gyakran testvére, a szintén nagy tudású Pattantyús-Ábrahám Géza nevéhez kapcsolták, mivel gyakran még szakmai körökben is összekeverték őket. Érdemeiket így gyakran a másiknak tulajdonították.

Játsszon velünk!

Kedves olvasóink! Játékra invitáljuk Önöket!

Győr jellegzetes épületeinek, utcáinak, szobrainak egy-egy érdekes részletét villantjuk fel, mutatjuk be egy-egy fotóval. A feladat egyszerű: amennyiben felismeri a fotók alapján hogy hol járunk, mit látunk a képen, írják meg nekünk a [email protected] címre és sorsoláson vehetnek részt. A megfejtéseket a megjelenést követő szerdán, 16 óráig várjuk. A helyes megfejtők közül minden héten egy szerencsés értékes Kisalföld ajándékcsomaggal lesz gazdagabb.

A játékszabályzatot megtalálja kisalfold.hu/jatekszabalyzatok oldalon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában