A hét embere

2020.12.23. 07:45

Rőzseárustól a fényes galaxisokig – Győri fotós kollégánk több hazai és nemzetközi díjat nyert idén – mutatjuk Balázs képeit!

A Kisalföld fotóriportere, Csapó Balázs több hazai és külföldi fotópályázaton is a képzeletbeli dobogóra állhatott idén. Emellett a legnépszerűbb globális ismeretterjesztő magazin magyar online kiadása kétszer is a nap fotójának választotta fényképét 2020-ban. Az egyik felvétel Pannonhalmán, a másik Bezenyén készült. „Jó képeket szeretnék készíteni. Soha nem úgy vágok neki a fotózásnak, hogy ezen és ezen a pályázaton nyerjek. Ha sikerül emlékezetes pillanatokat elkapnom, akkor a jövőben is lesz esélyem díjakra” – mondta Balázs. Első komoly sikerét egy erdélyi idős asszonyt megörökítő portréval aratta. Balázs rengeteg energiát fordít arra, hogy szabadidejében emlékezetes fényképeket készítsen.

Szeghalmi Balázs

Fotó: CSAPO BALAZS

Azt mondják, adott közösség erejét mutatja, hogy mennyire tudnak örülni a tagok egy-egy csapattársuk sikerének. Az biztos, hogy amikor fotósunk, Csapó Balázs rangos fotópályázatokon állhatott dobogóra idén, a Kisalföld szerkesztősége szinte egy emberként gratulált neki. Ismerjék meg kollégánkat írásunkban.

Tanulni a kudarcból

Hogy a siker nem jön könnyen, meg kell dolgozni érte, Balázs rögös útja is mutatja. „Édesapámtól kaptam az első komoly fényképezőgépemet a ballagásomra tizenegy éve. Hosszú ideig próbálkoztam, a főiskolás évek alatt folyamatosan fényképeztem. Azt hittem akkoriban, hogy akad már pár egész jó képem, így jelentkeztem a Győri Fotóklubba. Akinek bekerül a fotója a negyedév legjobb képei közé, felvételt nyer tagként. A képbírálatokon őszintén elmondták a beküldött fotóim hibáit, mi az, amin változtatnom kellett. Ez a kudarc inspirált arra, hogy jó fotóssá váljak és később tagja legyek a Győri Fotóklub Egyesületnek” – kezdte kollégánk.

Balázs fotós pályafutásában a fordulópontot egy 2012-es erdélyi kirándulás jelentette. „Apukámmal együtt kalandoztunk, motoros túrán jártuk be ezt a varázslatos világot. Székelyföldön, az út szélén rövid pihenő alkalmával találkoztunk egy rőzseárus asszonnyal. Látszott rajta, hogy a nehéz élet megkeményítette a vonásait. Az a fajta ember volt, akiről nem tudod megmondani, hány éves. Segíteni akartunk rajta, gyújtósra érthetően nem volt szükségünk. Édesapám látta rajtam, hogy szívesen készítenék portrét a rőzsegyűjtőről. Jelképes összegért megbeszélte az asszonnyal, hogy hadd fényképezzem le. A mai napig az egyik kedvenc fotóm. Ritkán találkozni ilyen karakteres arccal, amelyen látszik az egész élet. Érdemes idős embereket fotózni, árulkodó a tekintetük, bölcsesség árad belőlük” – elevenítette fel első sikerét Balázs.

Az erdélyi rőzsegyűjtő asszony nyitotta meg a Győri Fotóklub ajtaját is. Kilenc éve az adott negyedév 32 legjobb fotója közé választották a ráncoktól barázdált arcú asszony portréját.

Az erdélyi rőzsegyűjtő asszony

Barangolások a Balaton-felvidéken

Ahogy a Kisalföld összes fotósának, Balázsnak is az a napi munkája, hogy minél több olyan fényképet készítsen, amelyen emberek szerepelnek, élethelyzeteket mutatnak be. Amikor ideje engedi, Balázs a természetfotókat, s azokat a pillanatokat kedveli igazán, amikor játszhat a fényekkel, a színekkel. Kollégánk fő erőssége, hogy az emberi alkotásokat – épületeket, házakat vagy épp várakat – együtt ábrázolja a természet összes szépségével.

„A feleségem lesencetomaji. Neki köszönhetem, hogy megismertem a Balaton északi partjához közeli tanúhegyeket, a Káli-medencét. Az egyik díjnyertes fotóm, az »Az ég és föld« itt készült. A titokzatos, magányos vadkörtefához vezető ösvényt a helyi fotósok ismerik, a Köveskál és Kővágóörs közötti úttól jó másfél km-re van. Mint minden természeti értéket tükröző fotónak, ennek is az volt a titka, hogy bizakodva indultam útnak. Borongós idő volt, a helyszínen mégis különleges látvány fogadott, csodásan szakadozott fel a felhőzet. Nem mindig jár persze szerencsével az ember. Van, amikor hiába tervezem meg a képet. Hajnalban útnak indulok, azonban az időjárás közbeszól, így az élet nem hálálja meg a befektetett energiát. Ezt is el kell fogadni. A fotós olyan, mint a horgász. Van, amikor üres kézzel, értékelhető kép nélkül tér haza” – vélekedett Balázs.

Az említett képet a Cewe cég „A mi világunk csodálatos” globális fotópályázatán a legjobb 500 kép közé választotta a zsűri 2017-ben. A kiírásra 22 ezer pályázó jelentkezett 183 ezer pályamunkával. Egy másik Balaton-felvidéken készült fénykép eddig tizenegy különböző díjat nyert, Balázs egyik személyes kedvence a „Jó reggelt!”. A kora őszi párafelhőben azt örökítette meg, hogyan ébredezik a lesencetomaji templom a Szent György-hegy szomszédságában.

Jó reggelt!

A nap képei a National Geographic magyar oldalán

Balázs két fotója érdemelte ki A nap képe címet a National Geographic magyar oldalán 2020-ban. Az egyiken igazán kiváló párost alkot a tavaszi szuperhold a Pannonhalmi Főapátsággal, míg látván a másikat, az az érzésünk, hogy a bezenyei kápolnát a galaxisunk összes fénye világítja. „Ezek a felvételek rengeteg emberhez jutottak el a világhálón. Szakmailag mégis arra vagyok büszke, hogy az idei Medvesi Fotós Maraton fődíjasának és közönségdíjasának is engem ítéltek” – hallottuk.

Szuperhold: A nap képe a National Geographic magyar weboldalán 2020. június 18-án.
Együttállás – a bezenyei kápolna és a galaxisunk.

Motiváció a jövőben

„Tervek a jövőben?” – kérdeztük kollégánkat végszóra. „Jó képeket szeretnék készíteni. Soha nem úgy vágok neki a fotózásnak, hogy ezen és ezen a pályázaton nyerjek. Ha sikerül emlékezetes pillanatokat elkapnom, akkor a jövőben is lesz esélyem díjakra. Mégsem ez a lényeg számomra, hanem a folyamatos fejlődés. Közeli célom az is, hogy a fotózás iránt érdeklődőket szakmai tanácsokkal lássam el, hogy minél több jó minőségű fényképnek örülhessünk” – válaszolta Balázs.

Pengeélen: a 2020-as Olympus Medvesi Fotós Maraton fotópályázatának emberek kategória 2. helyezése.

Díjak

A 2020-as Olympus Medvesi Fotós Maraton fotópályázatának fődíjasa és egyben közönségdíjasa

„Pengeélen” – emberek kategória, 2. helyezés, „A kiválasztott” – fődíj, „Egyszer volt, hol nem volt” – közönségdíj

MediaMarkt – Cewe Fotópályázat 2020

„Bárhová mész, én követlek” – természet kategória, 2. helyezés

Az év magyar fotója, az év magyar fotósa, 2019

„A Morvavidék csodája” – színes kategória, 2. helyezés

Cewe Our World is Beautiful 2017 – globális fotópályázat

22.000 pályázó, 183.000 beküldött fotó közül az „Ég és föld” című fotó a legjobb 100–500. kép közötti helyezést érte el.

1’st International Sopianae Photo Salon – országos fotópályázat

„Az ezertornyú város” – 1. helyezés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában