Evezés

2022.09.29. 09:51

Kétnapos Dunai Regattát rendeznek a hét végén Budapesten

Október első hétvégéjén a magyar felsőoktatási intézmények legkiválóbb evezős és sárkányhajós csapatai részére Dunai Regattát rendeznek a folyó leglátványosabb fővárosi szakaszán.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapata a 6. Dunai Regatta egyetemi evezősversenyen a Duna belvárosi szakaszán 2018. május 5-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A kétnapos esemény kapcsán a szervezők emlékeztettek, hogy azt legutóbb 2018-ban sikerült megrendezni.

A Margit hídtól, illetve a Vigadótól a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem központi épületéig tartó szakaszon az evezős nyolcasokban profi egyetemista versenyzők csapnak össze, míg a sárkányhajós futamban vállalkozó szellemű amatőr egyetemisták mérkőznek majd meg egymással.

Az idei Dunai Regattán azonban az evezős sportágak mellett lehetőséget kínálnak a résztvevőknek, hogy más sportágakban - teqball, 3x3-as kosárlabda, szkander, sportmászás, röplabda, kerékpározás, strongman- és a cross challenge, illetve e-sport - is kipróbálják magukat.

A Műegyetem rakpartra kiérkező érdeklődők számára a népszerű nyári fesztiválok hangulatát kívánják megidézni a szervezők, akik ezúttal a sport mellett zenés és kulturális, a családok részére pedig külön gyermekprogrammal is készülnek. A fiatalok több sportágat maguk is kipróbálhatnak.

A szervezők továbbá kiemelt figyelmet fordítanak a környezettudatosságra, így az érdeklődők a "Zöld Pontban" sokrétű, szemléletformáló információt kapnak, mindezt zöld aktivitásokkal, míg az "Egészség-sziget" keretein belül fizikai állapotfelméréssel, életmód-tanácsadással és melanómaszűréssel várják őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában