A Fekete párduc

2022.02.04. 18:14

Grosics Gyulára emlékezett az Aranycsapat Testület

Grosics Gyulára, az 1954-ben világbajnoki ezüstérmes kapusra emlékezett pénteken az Aranycsapat Testület a labdarúgó születésének 96. évfordulója alkalmából.

Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke a játékos sírjánál, a Szent István-bazilikában elmondott beszédében azt emelte ki, hogy a Nemzet Sportolói közé is beválasztott Grosics Gyula számára a hazaszeretet olyan erőforrás volt, amely kiemelkedő sportteljesítményekre ösztönözte. Hozzátette: az Aranycsapat kapusának életműve a sporttörténelem legfényesebb lapjaira került, ezért is fontos, hogy az emléke ne halványuljon el.

Lomnici Zoltán kitért arra is, hogy Grosics 86 alkalommal ölthette magára a magyar válogatott mezét. Jelentős szerepe volt abban, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyeken ő védett, a magyar válogatott 59 győzelmet aratott, és csupán 13-szor szenvedett vereséget.

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke emlékeztetett arra, hogy a kiváló kapus a küzdelmes sportkarriert nem a hírnévért és a pénzért vállalta, és csak egy véletlen folytán derült ki, hogy erre a feladatra született, amelyet örömmel vállalt.

A legendás Az Aranycsapat tagjai 1953-ban: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc és Grosics GyulaForrás: Fortepan/Adományozó: Erky-Nagy Tibor

Beszélt arról is, hogy Grosics már olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes volt, amikor 1954-ben minden alap nélkül, kémkedés és hazaárulás vádjával őrizetbe vették és meghurcolták. Ennek ellenére az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után mégsem maradt külföldön, mert minden ehhez az országhoz kötötte.

"A személyét övező tisztelet szép példája, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata 2008-ban leigazolta, és 82 évesen jelképesen pályára is lépett a Sheffield United elleni mérkőzésen" - mondta.

A mai megemlékezésen Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke (b), Grosics Edina, Grosics Gyula lánya (b2), Kiss Tamás, Grosics Edina férje (j2) és ifj. Buzánszky Jenő, az Aranycsapat Testület tagja, Buzánszky Jenő fia Grosics Gyula sírjánál a budapesti Szent István-bazilika altemplomában

Forrás: Mohai Balázs / MTI

Hozzátette: 

Puskás Ferenc halála után Grosics Buzánszky Jenővel összefogva sokat tett az Aranycsapat hagyományainak ápolásáért és egyetértett csapattársa azon javaslatával, amely végül az Aranycsapat Testület létrehozásához vezetett

Grosics Edina, a kapus lánya elmondta, hogy édesapja nagyon eleven, energikus kisgyerek volt, akiben hamar kialakult a futball iránti szeret. Hangsúlyozta: édesapját mindig a hit, valamint az emberek, a haza és a család iránti szeretet vezérelte, ezért a személye követendő példaként szolgál a mai fiatalság számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában