Krimi

2023.07.29. 21:15

Döbbenet: többen csak fotóztak, majd továbbhajtottak, amikor autóbalesetet szenvedett Káldnál egy édesanya és kislánya

Két autó ütközött, az egyik utasai ép bőrrel megúszták.

MW

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Spotmatik Ltd

A baleset 84-es főúton történt pénteken délután: egy BMW szabályosan hajtott Jánosháza felé, amikor a szemközti sávban haladó kocsisor mögül egyszer csak kivágott egy Toyota, a két kocsi pedig frontálisan egymásba rohant.

Az autók felborultak, és brutálisan összeroncsolódtak, a BMW pedig megpördülve az árokba csapódott. A benne utazó cseh fiatalok mindegyike be volt kötve, és könnyebb sérülésekkel megúszták az esetet, úgy tudni, saját erőből hagyták el a kocsit. 

Azonban a magyar kocsiban ülő sofőr és utasa is súlyosan megsérült - az utas vélhetően nem volt bekötve.

A hátsó ülésen egy négy év körüli kislány utazott, aki ugyan be volt kötve a gyerekülésbe, de életveszélyesen megsérült, mentőhelikopter szállította kórházba.

A balesetnél több magyar és német rendszámú kocsi is megállt. Az egyik jelenlévő elmondta, hogy olyan szörnyű állapotban volt az autó, hogy azt hitték, hogy a bent ülők már nem is élnek:

Bevallom, először azt hittem, hogy a sofőr és az utasa már nem él. Csak a kislány nyöszörgött a gyermekülésben. Az utas a szélvédőnek csapódva feküdt

- mondta el a férfi.

Ő csak a csattanásra lett figyelmes, de azonnal kiugrott, hogy segítsen. Nem sokan tettek így, sőt, állítása szerint többen csak azért lassítottak le, hogy fotózzanak és videózzanak. Ezután segítségnyújtás nélkül továbbhajtottak, mint akik jól végezték dolgukat.

Körülbelül négy autó állt meg, köztük egy német rendszámú és ők nagyon magabiztosak voltak, tudták, hogy mit kell csinálni. Az számomra döbbenetes volt, hogy folyamatos volt a forgalom a két roncs között és sok autóból videóztak, fotóztak. Bevallom, amikor eljöttünk, akkor férfi létemre elsírtam magam

- árulta el a segítőkész autós.

Hogy mit fűzött mindehhez a lap egyik felháborodott olvasója, kiderül a Bors cikkéből.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában