2023.04.28. 16:30
Összeomlott az iskolai bántalmazás miatt: fagyállót ivott Máté
A tanára is kicsúfolta, ahelyett, hogy a bajban melléállt volna.
Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Motortion Films
A nyomozás újraindult a fagyállót ivó Máté ügyében, aki a rendszeres iskolai bántalmazás miatt tavaly véget akart vetni az életének.
Ésszel felfoghatatlan az a kegyetlenség, ami a fiúval történt: az enyhe autizmusa miatt már általános iskolás kora óta bántották osztálytársai, de még ennél is érthetetlenebb, hogy a fiú osztályfőnöke, akinek inkább védenie kellett volna a gyerek, szintén a zaklatók között volt.
Mátét az iskolában dagadtnak, hülyegyereknek és fancsali képűnek csúfolták, a fő uszító pedig nem más volt, mint a fiú 7. osztályos osztályfőnöke.
A debreceni tanár kegyetlensége nemcsak hogy folyamatosan alázta tanítványát, a többi diákot is Máté ellen fordította, aki emiatt rettegett már bejárni az iskolába.
A rendszeres verbális bántalmazás addig fajult, hogy a fiú végső elkeseredésében öngyilkosságot kísérelt meg: az egyik éjjel fagyállót ivott.
Szerencsére reggel az édesanyja még idejében rátalált, és azonnal értesítette a mentőket. Máté azóta már felépült, de csak testileg - írja a Ripost cikkében.
Nap mint nap sírva jött haza az iskolából. Szorongó volt, nem evett, nem aludt. Emiatt rengeteg betegszabadságot írtam neki, mert annyira nem akart bemenni az iskolába
- mondta a fiú édesanyja, aki elégtételt szeretne, ezért a korábban már lezárt nyomozást most újra folytatják Máté ügyében.
Van segítség!
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelkielsősegély-szolgálatot.
Krimi
- Ötéves unokahúgát rontotta meg egy magyar férfi
- Egy szakértő elmondta, hogyan lehetne megelőzni a Sallai Nóráéhoz hasonló tragédiákat
- Halálra késeltek egy tinédzsert Miskolcon
- Rémálom: tisztítószer volt az alkoholos üvegekben, több embert kórházba vittek
- Még mindig nem került elő a kis Danka holtteste, szörnyű pletykák terjednek