Foglalkoztatottság

2024.04.13. 16:00

Egyre többen akarnak dolgozni Magyarországon

Egyre többen akarnak dolgozni Magyarországon – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szombaton a Tranzit Választások éve - változások éve című tavaszi konferenciáján tartott előadásában, amelyben a magyarországi munkaerőpiacon zajló folyamatokat elemezte.

MW

Illusztráció

Forrás: Szabad Föld

Fotó: Németh András Péter

A Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint a rendezvényen a tárcavezető kiemelte, hogy 

a gazdasági növekedés újraindítása, majd további emelése érdekében a munkaerőpiaci aktivitás további bővítése szükséges.

A kormány célja, hogy az EU-s fejlettség 90 százalékának eléréséhez 85 százalékra emelje a foglalkoztatottság szintjét a 20-64 évesek körében - jelentette ki.

A legfrissebb munkaerőpiaci adatok szerint 

Magyarországon kis mértékben nőtt a munkanélküliségi ráta, miközben továbbra is 4,7 millióan dolgoznak, a regisztrált álláskeresők száma pedig történelmi mélyponton van.

Nagy Márton rávilágított arra, hogy a munkanélküliség emelkedése egyrészt átmeneti, másrészt azt jelzi, hogy egyre több, korábban inaktív lép be a munkaerőpiacra. Ez a gazdaság számára kifejezetten előnyös, a kormány céljaival összhangban mobilizálódik a hazai munkaerőpiaci tartalék, teret nyitva a foglalkoztatottság további növekedése előtt.

NAGY Márton
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter
Fotó: Mónus Márton / Forrás:  MTI

Ismertette: 

Az inaktív népesség szinte minden korcsoportban csökkent, de az inaktív státuszból a munkaerőpiacra lépés leginkább a 15 és 34 év közötti, főként alacsonyabb végzettségű fiatalok és az 55 és 64 év közötti, nyugdíj előtt álló szakképzettek körében tapasztalható.

Az inaktívak közül a legtöbben Budapestről és vonzáskörzetéből, valamint Kelet-Magyarországról szeretnének a munkaerőpiacra lépni és jellemzően a nagy ipari parkok vonzáskörzetében találnak munkára, mivel ezeken a területeken emelkedik leginkább a foglalkoztatás.

Nagy Márton felhívta a figyelmet arra is, hogy 

a magyar munkaerőpiacon folyamatban van egy belső, ágazati átrendeződés: 2023 eleje óta legnagyobb mértékben - 49 ezerrel - a közigazgatásban csökkent a foglalkoztatottak száma, ezzel egyidejűleg a legjelentősebb növekedés a feldolgozóiparban volt tapasztalható.

További pozitív folyamatnak minősítette, hogy trendszerűen csökken a közfoglalkoztatottak száma, akik szintén az elsődleges munkaerőpiacon tudnak elhelyezkedni.

Nagy Márton hangsúlyozta: 

Magyarország munkaalapú és nem segélyalapú, hazánkban van az egyik legalacsonyabb munkanélküliség és legmagasabb foglalkoztatottság, így a munkaalapú társadalom alappillérei megszilárdultak és tovább erősödnek.

A foglalkoztatáspolitikai eredmények egyértelműek, a Gyurcsány-korszakhoz képest egymillióval dolgoznak többen, átlagosan már háromszor magasabb fizetésért – jelezte a nemzetgazdasági miniszter.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretei között a kormány 2030-ig több mint 460 milliárd forint uniós forrás bevonásával segíti a foglalkoztatás és az aktivitás további növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását – áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában